Közélet

Csökkent a bevándorlás támogatottsága Németországban

Németországban jelentősen csökkent a bevándorlás és a menekültek befogadásának támogatottsága egy felmérés szerint, amelyről pénteken számoltak be német lapok.

A Der Tagesspiegel című lap A befogadás kultúrájának vége című beszámolójában a még az év elején készült, de csak most csütörtökön bemutatott reprezentatív felmérés eredményei közül kiemelte, hogy kisebbségbe kerültek mindazok, akik örülnek, hogy egyre több bevándorló érzi otthon magát Németországban, arányuk a 2013-2014 fordulóján végzett előző felmérésben regisztrált 54,7 százalékról 43,3 százalékra csökkent. 

Ezzel párhuzamosan megháromszorozódott - 5,4 százalékról 16,4 százalékra emelkedett - azok aránya, akik szerint a bevándorlókkal szemben a hazai, "őshonos" népességet kell előnyben részesíteni, továbbá 32,4 százalékról 44,1 százalékra emelkedett azok aránya, akik úgy vélik, hogy a bevándorlóknak kezdetben meg kell elégedniük kevesebbel, mint ami a többieknek jár, és 84,6 százalékról 72,6 százalékra mérséklődött annak a véleménynek a támogatottsága, hogy egyenlő jogokat kell biztosítani mindenkinek, az ország korábbi és új lakóinak is.

A Süddeutsche Zeitung című lap azt emelte ki, hogy a bevándorló származású és a nem bevándorló származású népesség egyaránt növekvő ellenérzésekkel szemléli a menekültek beáramlását. Így a nem bevándorló hátterű németek 38 százaléka, a bevándorló családból származóknak pedig 39 százaléka ért egyetért azzal az állítással, hogy a menekültek nagy száma veszélyezteti az ország jövőjét - mutatta ki a Mercator közhasznú alapítvány (Mercator Stiftung) megbízásából készült felmérés, amelyet 2015 decembere és 2016 februárja között végeztek, amikor a menekültek tömeges beáramlása és a többnyire észak-afrikai férfiak által szilveszterkor nők ellen elkövetett molesztálások és rablások határozták meg a közhangulatot.

A bielefeldi egyetem interdiszciplináris konfliktus- és erőszakkutató intézetének (IKG) vizsgálata a többi között azt is kimutatta, hogy majdnem minden második német - 49,1 százalék - úgy véli, hogy minél több menekültet fogad be Németország, annál nagyobb a terrorveszély, és többségük - 54,7 százalékuk - egyetért azzal, hogy küldjék haza a menekülteket, ha hazájukban javul a helyzet.

Az IKG 2013 novembere és 2014 januárja között készítette az első felmérést, 2006 felnőtt németországi lakos telefonos megkérdezésével, és  1500 ember megkérdezésével ismételte meg a kutatást 2015-2016 fordulóján.

bevándorló bevándorlás menekült
Kapcsolódó cikkek