BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kivándorlás: egyre súlyosabb a helyzet, fogy az itthoni munkás

„Ne legyenek illúzióink, a Nobel-díjasok zöme 2036-ban is az Egyesült Államokba tart majd, és ott fog dolgozni. A mi feladatunk most a gazdaságot működtető derékhad előteremtése és az, hogy a leszakadó rétegek ne termelődjenek újra" – mondta a Népszabadságnak Lakatos Péter, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke, a Videoton Holding Zrt. vezérigazgatója nem sokkal azután, hogy az érdekvédelmi szervezet a minap közzétette az egyre súlyosabb munkaerőhiány okaival foglalkozó anyagát és a megoldásra tett javaslatait.

Lakatos szerint a mostani problémák sokkal súlyosabbak, mint a válság előtt voltak – részben a megélénkült kivándorlási kedv, részben a demográfiai folyamatok következtében. A nyilvántartott álláskeresők létszáma 307 ezer fő, a közfoglalkoztatottaké pedig több mint 220 ezer – azaz lenne honnan pótolni a hiányzó embereket.

„A magyar gazdaságban korántsem általános a munkaerőhiány, az inkább egy-egy területet érint súlyosan. Ilyen az autóipar és a kereskedelem, az utóbbiban folyamatosan romlottak a dolgozók munkafeltételei – elég csak a minimálbér közeli fizetésekre, az éjszakai műszakra, a vasárnapi zárva tartás elrendelésére, majd a nyitva tartás visszaállítására gondolni, vagy éppen a 2011-ben bevezetett egykulcsos adó hatására, ami miatt az alacsony keresetűek anyagi helyzete relatíve rosszabb lett, mint a magasabbaké. A kereskedelmi tapasztalat viszont némi nyelvtudással külföldön is jól használható, úgyhogy sokan elmentek ebből az ágazatból" – mondta a lapnak Hárs Ágnes, a Kopint-Tárki vezető kutatója, akinek szakterülete a munkagazdaságtan és a migráció.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.