A tájékoztatás szerint a hatóság hamis növényvédő szer tárolásának gyanújáról kapott közérdekű bejelentést májusban, majd az ügyben érintett Pest megyei nagykereskedő raktárában több mint 1400 liter gyomirtó szert foglaltak le. A termék származási országa, csomagolása ugyanis nem felelt meg sem a jogszabályoknak, sem pedig a forgalomba hozatali és felhasználási engedélynek.
Az ellenőrzés során feltárt információk alapján a Nébih országos ellenőrzéssorozatot indított: 9 megyében és Budapesten összesen 24 helyszínen tartottak vizsgálatot. Az akció során további 2700 kilogramm a forgalomba hozatali és felhasználási engedélynek nem megfelelő növényvédő szert vontak ki a forgalomból. A tételek értéke csaknem 28 millió forint.
A Nébih felvette a kapcsolatot a készítmények hazai engedélytulajdonosaival, akik a minták és a csomagolások ismertető jegyei alapján igazolták, hogy a termékeket nem ők gyártották és nem is járultak hozzá azok előállításához. Ez alapján a lefoglalt növényvédő szerek hamisított terméknek minősülnek. A zárolt mennyiségen túl a Nébih elrendelte további mintegy 2900 kilogramm növényvédő szer visszahívását.
Az országos akció eredményeként a hatóság csaknem 12 ezer hektárnyi termőterület növényvédő szeres kezelésére elegendő illegális terméket vont ki a forgalomból. Az eljárás folyamatban van. A www.kormany.hu oldalon elérhető jogsértési lista tartalmazza az érintett cégek adatait.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.