BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Trump és az oroszok: a republikánusok inkább a szivárogtatót keresik

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az amerikai képviselőház két bizottságának republikánus elnökei az igazságügyi miniszterhez írt levélben követeltek vizsgálatot szerdán a lemondott Michael Flynn nemzetbiztonsági tanácsadó ügyében a sajtónak történt kiszivárogtatások miatt.

A levelet Jason Chaffetz, Utah állam képviselője, a kormányzati reformokkal foglalkozó bizottság elnöke és Bob Goodlatte virginiai politikus, a képviselőház igazságügyi bizottságának vezetője írta.

Az NBC televízió információi szerint a két politikus szerint a sajtóban a Flynn-üggyel kapcsolatban megjelent információk egy része vélhetően titkosított információk kiszivárogtatásának tulajdonítható. "Komoly aggodalmaink vannak amiatt, hogy a titkosított információkat esetleg nem megfelelően kezelik" - fogalmazott levelében a két politikus.

Chaffetz és Goodlatte egy nappal azt követően fogalmazta meg levelét, hogy a The New York Times című lapban meg nem nevezett jelenlegi és volt kormányzati tisztségviselőkre hivatkozó cikk jelent meg arról, hogy az elnökválasztási kampány során, sőt, már egy évvel korábban is, a Trump-kampány szakemberei rendszeres kapcsolatban álltak az orosz hírszerzés munkatársaival. Korábban pedig a The Washington Post írt - bizalmas információkra hivatkozva - arról, hogy Michael Flynn a Washigtonban akkreditált orosz nagykövettel még Doanld Trump beiktatása előtt megvitatta az Oroszország elleni szankciók ügyét. A The Washington Post a nemzetbiztonsági tanácsadó és Szergej Kiszljak orosz nagykövet telefonbeszélgetése leiratának részleteit is nyilvánosságra hozta.

Donald Trump elnök szerdán reggel Twitter-üzenetben kárhoztatta a kiszivárogtatásokat, és úgy fogalmazott, hogy a titkosított információkat "a hírszerzés úgy osztogatja, mint a cukorkát", majd az elnök a Benjamin Netanjahu izraeli kormányfővel tartott közös sajtóértekezletén is kitért erre. Miután kifejtette, hogy a sajtó "nem korrekt módon" bánt Michael Flynn lemondott tanácsadóval, a hírszerzői közösséget hibáztatta a "törvénytelen kiszivárogtatásokért". Az elnök hangsúlyozta: "a hírszerzéstől dokumentumok szivárognak ki, dolgok szivárognak ki, s ez bűncselekmény".

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.