Közélet

Áll a bál az Operaházban

Felmondta a hatályban lévő kollektív szerződést a Magyar Állami Operaház vezetése, amely egyúttal új megállapodás megkötésére törekszik az érdekképviseletekkel. A dalszínház vezetésének lépése ellen közleményben tiltakozott az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete (ODFSZ).

Az Opera vezetése hétfői közleményében hangsúlyozta, hogy a szerződés rendes, szabályozott felmondásával élt és a vonatkozó jogszabályok szerint a megállapodás felmondását nem kell indokolni. A kollektív szerződés ráadásul nem szűnik meg azonnal, hanem még négy hónapig változatlanul él. Hozzátették: új megállapodás megkötésére törekszenek, új verziót kínáltak a szakszervezeteknek. Ha ezt sikerül a négy hónapos felmondási idő letelte előtt megállapodássá tenni, akkor nem maradnak kollektív szerződés nélkül a dolgozók.

A közlemény szerint az Opera által egyoldalúan létrehozott juttatások nagy részét akkor is folyósítani fogják dolgozóik részére, ha ahhoz a szakszervezetek nem járulnak hozzá. Az Opera dolgozói csak az elmúlt három hónapban 850 millió forintos éves értékben kaptak beépülő fizetésemelést úgy, hogy az intézmény maga mérlegelte dolgozóinak helyzetét és nem a szakszervezetek követelték ki azt - áll a közleményben, amely szerint az ODFSZ fő működési területét jelentő operai énekkar átlagkeresete az elmúlt öt esztendőben 62 százalékkal emelkedett, munkamennyiségük éves viszonylatban nem nőtt, próbatermük megújult.

[caption id="" align="alignleft" width="600"]A szakszervezet kiáll az igazgató döntése ellen - Fotó: AFP A szakszervezet kiáll az igazgató döntése ellen - Fotó: AFP[/caption]

Az intézmény álláspontja szerint az Operaház korszerűsítés miatti bezárása következtében a munkavállalók csupán az Erkel Színházban tudnak fellépni, dolgozni, így terheik nemhogy növekedni, de jelentősen csökkenni fognak. Ugyanakkor a módosított munkaszervezést követelő időszakban a szabad hétfő nem garantálható. Az Operaház ennek dacára sem tervez csoportos leépítést és 2018-ban második lépcsős bérfejlesztést jelentett be - fogalmaznak az összegzésben, amely szerint az Opera közalkalmazottainak mindössze 15 százalékát képviselő ODFSZ tiltakozó közleménye számos ponton tartalmaz valótlanságot.

A szakszervezet hétfőn az MTI-hez is eljuttatott közleményben kifogásolta Ókovács Szilveszter főigazgató pénteki intézkedését, "mellyel az alig több mint két éve, 2014 decemberében általa is aláírt és azóta a rendszeres tárgyalások eredményeként, közös akarattal, többszörösen módosult kollektív szerződést váratlanul, indoklás, és a Közalkalmazotti Tanács véleményének kikérése nélkül felmondta".

A szervezet szerint a felmondás "kiszolgáltatott és megalázott helyzetbe hozza az Operaházban foglalkoztatottakat", mivel megszűnnek azok a munkáltatási szabályok, amelyek korlátokat szabtak annak, hogy a munkáltató mentálisan és fizikailag "tönkretehesse" munkavállalóit "pillanatnyi vagy rövidtávú érdekei" miatt. Mint fogalmaznak, évtizedek óta megszerzett jogok kerülhetnek veszélybe, például a megszokott és a kollektív szerződésben szabályozott nyári üzemszünet, valamint a hétfői kötelező pihenőnap is. Az ODFSZ követeli a főigazgatótól a "méltatlan diktátum" haladéktalan visszavonását. Mint írják, ellentétes esetben a szervezet a törvényben garantált jogaival élve a végsőkig elmegy tagjai védelme érdekében.

Erkel Színházban Magyar Állami Operaház Kollektív Szerződés Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete
Kapcsolódó cikkek