BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb áldozatot követelt a kanyaró Romániában

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Romániában az elmúlt héten csaknem 90 új kanyarós megbetegedést jelentettek az egészségügyi intézmények, és újabb áldozatot is követelt a járvány, így 22-re emelkedett a kanyarójárvány halálos áldozatainak száma - derült ki a román közegészségügyi intézet pénteken közzétett összesítéséből.

A 22. áldozat egy három hónapos csecsemő, aki kora miatt még nem kaphatta meg a védőoltást. A kislányt a temesvári járványkórház gyermekgyógyászati részlegén kezelték, halálát légúti szövődmények okozták. (A betegség már Németországban is terjed!)

A kanyarójárvány immár Románia szinte teljes területére - a 41 megye közül 38-ra kiterjedt. A legtöbb halálos esetet az ország nyugati megyéiben regisztrálták: Temes megyében immár hat, Arad és Dolj megyében öt-öt, Krassó-Szörény megyében három áldozatot követelt a járvány, de Calarasi és Szatmár megyében, illetve Bukarestben is meghalt már egy-egy beoltatlan gyermek kanyaróban. A közegészségügyi intézet honlapján megjelent legújabb összesítés szerint Romániában 4881-re emelkedett az igazolt kanyarós esetek száma a betegség tavaly februári megjelenése óta.

Romániában azt követően jelent meg a kanyarójárvány, hogy a szülők tömegesen kezdték megtagadni a betegség elleni vakcina beadatását gyermekeiknek. A kanyaró ellen beoltott gyerekek aránya egy év alatt 97-ről 80 százalék alá csökkent Romániában. A román egészségügyi minisztérium a múlt héten társadalmi vitára bocsátott egy oltástörvény-tervezetet, ugyanis jelenleg nem létezik ilyen jogszabály. Ezáltal is felelősebbé akarják tenni a szülőket, hogy ne mulasszák el a vakcina beadatását gyermekeiknek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.