BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Észak-Korea elsüllyesztené Japánt és sötétbe borítaná az USA-t

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Phenjan csütörtökön azzal fenyegetőzött, hogy nukleáris fegyvereivel „elsüllyeszti” Japánt, valamint „hamuba és sötétségbe” borítja az Egyesült Államokat, mert támogatták az ENSZ Biztonsági Tanácsának Észak-Koreát sújtó legújabb határozatát és szankcióit.

Az észak-koreai külkapcsolatokért és propagandáért felelős Koreai Ázsia-Csendes-óceán Béke Bizottság emellett követelte a Biztonsági Tanács feloszlatását, amely szerinte „a gonosz eszköze”, és „pénzzel lekenyerezett” országok alkotják, amelyek bábként mozognak az Egyesült Államok parancsára.

„A szigetország négy részét süllyessze tengerbe a dzsucse atombombája” – idézte a bizottság közleményét a KCNA észak-koreai állami hírügynökség. „Immár nincs szükség Japánra a közelünkben” – hangoztatta a testület.

A dzsucse Észak-Korea hivatalos ideológiája, amely a kommunizmust szélsőséges nacionalizmussal vegyíti, és önállóságot, öneállátást és önvédelmet hirdet.

A térségbeli feszültség jelentősen nőtt Észak-Korea hatodik és egyben legnagyobb kísérleti nukleáris robbantása óta. A 15 tagú Biztonsági Tanács hétfőn egyhangúlag elfogadta az Egyesült Államok határozattervezetét az újabb szankciókról, amelyek az észak-koreai textilkivitelt és az ország üzemanyag-ellátását vették célba.

Egy észak-koreai rakétakilövésről szóló tudósítást néznek emberek egy tokiói utcai tévéképernyőn 2017. augusztus 29-én, miután Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát bocsátott fel reggel, amely átrepült Japán északkeleti része felett és a Csendes-óceánba csapódott.
Forrás: MTI/AP

„Borítsuk hamuba és sötétségbe az Egyesült Államokat” – kardoskodott tovább az észak-koreai bizottság. „Megvetésünknek az eddig kifejlesztett összes fegyver mobilizációjával adjunk hangot” – tette hozzá.

A közlemény árulónak és Washington kutyájának nevezte Dél-Koreát. A feszültségek ellenére a szöuli országegyesítési minisztérium jelezte: 8 millió dollárral (mintegy 2 milliárd forinttal) támogatja az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) és Gyermekalapjának (UNICEF) észak-koreai tevékenységét. Ez az első alkalom 2016 januárja óta, hogy Dél-Korea humanitárius segítséget nyújt szomszédjának a segítségnyújtást a politikától elválasztó alapelv szellemében.

Tokió eközben határozottan bírálta a „hallatlan és szélsőségesen provokatív” észak-koreai közleményt. „Ez olyasmi, ami jelentősen emeli a feszültséget a térségben, és teljességgel elfogadhatatlan” – mondta Szuga Josihide japán kormányszóvivő egy csütörtöki sajtótájékoztatón.

https://www.vg.hu/kozelet/a-becsultnel-nagyobb-volt-az-eszak-koreai-robbanas-ereje-612003/

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.