BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gigaprojektet indított el a Kiskunsági Nemzeti Park

Kora tavaszig 70 hektáron, mintegy 350 ezer őshonos facsemetét ültet a Tisza-völgyében és a Homokhátságon a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság – közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.

Szabó Lajos, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának erdészeti osztályvezetője elmondta: egy erdő felújítása hektáronként megközelítheti az egymillió forintot. A felmerülő költségeket saját forrásból, legnagyobb részben az idegenhonos fák kitermeléséből származó bevételből fedezik. Az erdősítési munkálatokat mintegy harmincan végzik, részben saját munkatársaik és közmunkások, részben pedig erdészeti vállalkozók – mondta. A közlemény szerint az igazgatóság mintegy 10 hektárnyi erdőterületen végez erdőkezelési tevékenységet. A faállomány közel 40 százaléka idegenhonos fajokból áll: nemesnyár, feketefenyő, erdeifenyő és akác.

A fákat kivágják, és helyükre szürke- és fekete nyár, kocsányos tölgy, magyar kőris, mezei és vénic szil, vadkörte, vadalma, zselnice meggy, nyír, mezei- és tatárjuhar kerül. A felújítás időszaka késő ősztől kora tavaszig tart. Az idei szezonban mintegy 70 hektár erdősítését végzik a Tisza-völgyében Lakitelek, Tiszaalpár, Csanytelek, Tiszaug és Mártély térségében, a Homokhátságon Pálmonostora, Fülöpháza, Bugac, Bócsa, Páhi és Kaskantyú települések körül. A Felső-Kiskunságban pedig Kunadacs, Kunpeszér, Kunbaracs és Ladánybene környékén zajlanak a munkálatok. A Homokhátságon elsősorban a tájra jellemző hazai nyáras állományokat alakítanak ki, a Tisza-völgyi ártéri erdőkben pedig tölgy-kőris-szil ligeterdőket – tette hozzá Szabó Lajos osztályvezető.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.