BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több mint 2700 állami alkalmazottat bocsátottak el Törökországban

A török hatóságok újabb több mint 2700 katonát, tanárt és állami tisztviselőt bocsátottak el különböző minisztériumokból és közintézményekből terrorszervezetekhez fűződő kapcsolataik miatt a kormányzati közlönyben vasárnap megjelent törvényerejű rendelet értelmében.

Az intézkedés a hadseregben 637 katonát, a csendőrség felső köreiben négyszáz embert érint, míg a vallásügyi hivatalban 341-et. A hivatalos indoklás szerint az elbocsátottak terrorszervezeteknek vagy a nemzetbiztonság ellen tevékenykedő hálózatoknak voltak tagjai.

Törökországban tavaly, a mintegy 240 halálos áldozattal járó júliusi puccskísérlet után, rendkívüli állapotot vezettek be. A kormány azóta rendeletekkel irányítja az országot és több mint 111 ezer állami alkalmazottat elbocsátott, legalább 32 ezret pedig felfüggesztett állásából. A bezáratott intézmények száma megközelíti az ötezret.

Ankara az Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatát teszi felelőssé az incidensért, de a megtorlás nem kizárólag a tényleges puccsistákat sújtja, hanem a mozgalom feltételezett támogatóit, valamint más, az állam biztonságát fenyegető terrorszervezeteket is, köztük a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) militánsait és szimpatizánsait.

A PKK 1984 óta folytat fegyveres harcot a kurd kisebbség függetlenségéért az ország keleti és délkeleti részében. Az Európai Unió több vezető politikusa szerint a törökországi tisztogatások túlzóak, a kormányzati fellépés az összes kritikus hang elhallgattatására irányul, ami által Ankara egyre inkább távolodik az európai értékektől.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.