BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Üzent Észak-Koreának a japán kormányfő

Észak-Koreának irányt kell váltania, és fel kell hagynia rakéta- és atomprogramjával, hogy vagyonosabb nemzetté válhasson Abe Sindzó japán kormányfő szerint.

Újévi sajtótájékoztatóján Abe Sindzó japán kormányfő elmondta: Japán élénk figyelemmel követi a szankciók hatását Észak-Koreára, különösen így télen. A büntető intézkedések kiterjednek a szénre és a kőolajra, ami kihívást jelenthet a fűtési szezonban.

„Észak-Korea bővelkedik erőforrásokban, népe pedig szorgalmas” – tette hozzá Abe. „A megfelelő politika követésével gazdagabbá tehetnék az országot.”

Abe Sindzó japán kormányfő
Forrás: AFP

 

 

A japán miniszterelnök nem minősítette Kim Dzsong Un észak-koreai vezető utóbbi időben engedékenyebbnek mutatkozó magatartását. Csütörtökön újra megnyitották a kommunikációs vonalat a phenjani és a szöuli kormány között.

A kormányfő újra aláhúzta, hogy az észak-koreai rakéta- és atomprogram „a legnagyobb nemzetbiztonsági fenyegetés a második világháború óta”. Abe megígérte, hogy az ország védelme érdekében folytatja a hadsereg felépítését.

A miniszterelnök régi vágya, hogy módosítsa a pacifista alkotmányt, amelyet a második világháborús vereséget követően fogalmaztak meg amerikai nyomásra, s melyben Japán teljesen lemond arról, hogy hadat viseljen és formális hadsereget tartson fenn. Abe abban reménykedik, hogy az év folyamán komoly tárgyalások kezdődhetnek a reformokról.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.