Közélet

A globális rend felborulásától tart a német biztonságpolitikus

A fegyverkezési verseny és a globális rend felborulásának veszélyeire figyelmeztetett a pénteken kezdődő müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia vezetője.

A Szovjetunió felbomlása óta nem volt annyira törékeny és veszélyes helyzetben a nemzetközi közösség, mint most – emelte ki Wolfgang Ischinger a napokban Berlinben az 54. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia (MSC) programját bemutató tájékoztatóján.

A német diplomata rámutatott, hogy nincs már a nemzetközi kapcsolatokban olyan szabályrendszer, amelyet valamennyi meghatározó tényező tiszteletben tart. A globális rend felborulásából fakadó kockázatokat pedig fokozza, hogy nincsenek bizalomépítő lépések.

A legfontosabb szereplők már nem is igen állnak kapcsolatban egymással, ami erősíti a másik fél terveinek, szándékainak helytelen értékeléséből, a „téves számításból” adódó konfliktusok veszélyét. Ráadásul a Közel-Keleten, Ázsiában – és nem csak Kínában -, Oroszországban és a Nyugaton is egyre több pénzt költenek fegyverekre, és süllyed az atomfegyverek bevetésétől eltántorító gátlásküszöb – fejtette ki Wolfgang Ischinger.

Az utóbbi évek biztonságpolitikai fejleményei azt mutatják, hogy nem fenyeget a fegyverkezési verseny, hanem „már benne is vagyunk”. Azonban reménykeltő, hogy tavaly nem romlott a helyzet, és az Európai Unióban (EU) „új szelek fújnak”, főleg Emmanuel Macron francia államfő színre lépése révén – mondta a diplomata, aki Washingtonban és Londonban is volt korábban nagykövet, és 2008 óta vezeti az MSC-t.

Hangsúlyozta, hogy az EU-nak önálló, erős és tekintélyes szereplővé kell válnia, közvetítenie kell az Egyesült Államok és Oroszország között, és mindent meg kell tennie a nemzetközi fegyverzetellenőrzés erősítéséért.

Európa biztonságpolitikai helyzetéről szólva kiemelte, hogy a keleti, és Oroszország nyugati határvidékét tekintve a NATO kizárólag a harci repülőgépeket tekintve van fölényben.

Gyakorlatoznak az amerikai harci repülőgépek
Forrás: AFP

Donald Rumsfeld volt amerikai védelmi miniszter kifejezését használva hozzátette, hogy az lenne a legrosszabb, ha egymás ellen fordulna az „új Európa” és a „régi Európa”. Ezzel összefüggésben kiemelte, hogy Lengyelország minden más EU-s tagállamnál nagyobb mértékben igényli a közösség katonai képességeinek erősítését, és Berlin egész biztosan nem utasítja el ezt az igényt.

Azonban a más ügyekben támadt nézeteltéréseket rendezni kell, méghozzá tárgyalásokkal, és fenyegetések nélkül – mondta Wolfgang Ischinger, hozzátéve, hogy a jogállamiság alapelveit minden tagállamban érvényesíteni kell.

A lengyel igények miatt is szerencsés, hogy az idei MSC résztvevői között lesz a varsói kormány új vezetője, Mateusz Morawiecki – mondta a konferencia vezetője. Amerikai részről James Mattis védelmi miniszter Herbert McMaster nemzetbiztonsági tanácsadó, Oroszországból Szergej Lavrov külügyminiszter a tanácskozás legmagasabb rangú résztvevője. Felszólal húsznál is több állam-, illetve kormányfő, köztük Theresa May brit, Binali Yildirim török és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Sebastian Kurz osztrák kancellár és Petro Porosenko ukrán elnök.

 

biztonságpolitika globális rend fegyverkezési verseny müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia (MSC) Egyesült Államok és Oroszország
Kapcsolódó cikkek