BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A nemzetközi csúcsgasztronómia Budapestre látogat

A magyar gasztronómia legjobb éttermei, cukrászdái és pincészetei mellett nemzetközi sztárséfekkel, köztük az osztrák Heinz Reitbauerrel, a világ tizedik legjobb éttermének tulajdonosával is találkozhatnak idén a Gourmet fesztivál látogatói május 17. és 20. között a Millenáris Parkban.

A szervezők közleménye idézi Gerendai Károlyt, a Gourmet megálmodóját, aki szerint a fesztivál célja, hogy továbbra is az első számú gasztrorendezvény legyen Magyarországon, ezért a hazai élvonal mellett már a nemzetközi csúcsgasztronómia legjobbjait is igyekszik bemutatni.

A szervezők minden évben megjelölnek két témát, arra kérve a sztárséfeket, hogy a saját ételeik elkészítése mellett ezeket is dolgozzák fel saját értelmezésükben.

Az idei rendezvényen a gombóc és a kaviár a két téma, amely mellé ezúttal egy ital, a pezsgő is társul.

A Gourmet fesztiválon a vendégek három nap alatt, anélkül, hogy órákat kellene utazniuk, végigkóstolhatják az ország legjobb éttermeinek kínálatát.Idén is bemutatkoznak a fesztiválon a főváros Michelin-csillagos éttermei, a vidék legjobbjai, és számos olyan étterem is, amely korábban nem vett részt a rendezvényen.

Forrás: Gourmet Fesztivál/Rockstar Photographers/Major Kata

Az idei év nemzetközi „headlinere” Heinz Reitbauer, a bécsi Steirereck tulajdonos-séfje.

A 2 Michelin-csillagos, 19/20 Gault Millau pontos étterem a világ 10. legjobbja, Reitbauert tavaly az évtized séfjének választotta Ausztriában a Gault Millau, jelenleg ő a legjobb osztrák séf

- idézi a közlemény Nemes Richardot, a Gourmet főszervezőjét, aki hozzátette, hogy a varsói gasztroszcéna élvonalába tartozó 4 Bib Gourmand étterem is Budapestre érkezik.

Mint mondta, nem csak a környező országok sztárséfjei látogatnak el Magyarországra, a színpadon is látható lesz és exkluzív vacsorát is ad például Latin-Amerika legjobb női séfje, Kamilla Seidler, aki a Noma társtulajdonosa, Claus Meyer által alapított La Paz-i Gustu étterem executive séfje volt ezidáig, jelenleg pedig egy új étterem nyitásán dolgozik.

Isztambul egyik legjobb étterme, a Neolokal executive séfje, Maksut Askar is Budapestre érkezik. Ő a The Diners Club World's 50 Best Restaurants tavalyi török felfedezettje, aki éttermével régi alapanyagokat hoz vissza a török gasztroköztudatba és újraértelmezi az anatóliai konyhát. Askar exkluzív vacsorát ad és a színpadon is fellép.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.