Közélet

Az átszálló légi utasok javára ítélt az uniós bíróság

Ha egy légitársaság egy átszállásos út első szakaszát késve teszi meg, akkor is perelhető a végső célállomás bíróságán, ha a második szakaszon más volt a fuvarozó – közölte az Európai Unió Bírósága szerdán.

A luxembourgi székhelyű uniós törvényszék ítéletében aláhúzta, hogy akkor is így kell eljárni, ha az egységes foglalás a teljes repülőútra vonatkozóan különböző légitársaságok járataival valósul meg, azonban a végső célállomásra jelentős késéssel való érkezés az első járat során bekövetkező zavarra vezethető vissza.

Az ügy előzménye, hogy légi utasok az Iberia és az Air Berlin légitársaságoknál csatlakozást magukban foglaló repülőutakat foglaltak Spanyolországból Németországba. Az első, spanyolországi belföldi légi járat jelentős késéssel érkezett, aminek következtében az utasok lekésték a Németországba tartó második járatukat. Az utasok végül több órás késéssel érkeztek végső célállomásukra.

Forrás: AFP

A jelentős késések miatt az érintett utasok a német bíróságokhoz fordultak, hogy a légi utasok jogairól szóló uniós rendelet alapján kártalanítást követeljenek az első járatot üzemeltető légitársaságtól.

Az uniós bíróság ítéletében megállapította, hogy

a németországi célállomás nemcsak a második légi járatot, hanem az első, spanyolországi belföldi utat illetően is a nyújtandó szolgáltatások teljesítési helyének tekinthető akkor is, ha a két járaton a szállítást két különböző fuvarozó végzi.

A bíróság hangsúlyozta, hogy egy teljes repülőút egységes foglalása esetén minden érintett légifuvarozó kötelezettsége, hogy az utast a kiindulási pontból, az átszállást biztosító repülőtér érintésével a célállomásra szállítsa. Ennek értelmében a kiinduló és az átszállási pont közötti első, késéssel közlekedő járatot üzemeltető céget az utasok a célállomás szerinti bíróságon is perelhetik.

jelentős késés uniós bíróság luxembourgi bíróság légitársaság egységes foglalás
Kapcsolódó cikkek