BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Nyugat aggódik az orosz fegyverkezési tervek miatt

Donald Trump amerikai elnök az Emmanuel Macron francia államfővel és Angela Merkel német kancellárral folytatott telefonbeszélgetésekben a politikai vezetők egyhangúlag komoly aggodalmukat fejezték ki Vlagyimir Putyin orosz elnök atomfegyverekre vonatkozó tervei miatt – közölte pénteken a Fehér Ház.

Trump, Merkel és Macron egyetértett abban, hogy Putyin csütörtökön Moszkvában elmondott évértékelő beszédében említett atomfegyverfejlesztési tervek elterelik a figyelmet a produktív párbeszédtől Oroszország és a Nyugat között – közölte a Fehér Ház.

Trump a francia kollégájával és a német kancellárral folytatott beszélgetésében szót ejtett a szíriai konfliktusról is.

Angela Merkel (b) és Donald Trump (j).
A közös aggodalom talán közelebb hozza egymáshoz az amerikai és a nyugat-európai vezetőket.
Forrás: AFP

A Fehér Ház szerint a vezetők egyetértettek abban, hogy a damaszkuszi vezetésnek és a vele szövetséges Iránnak és Oroszországnak teljes körűen és azonnali hatállyal végre kell hajtaniuk az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2401-es számú határozatát, amelyben a világszervezet azonnali tűzszünetre szólít fel.

A három politikus egyben sürgette Oroszországot, hogy vessen véget a szíriai lázadók kezén lévő Kelet-Gúta bombázásának, illetve bírja rá Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjét a civilek lakta területek ellen indított katonai műveleteinek megállítására – olvasható az elnöki hivatal közleményében.

Moszkvának felelősségre kell vonnia a szíriai vezetést az egyre romló emberi jogi helyzetért, amelyhez – a dokumentum szerint – hozzájárultak a rezsim ismételt vegyi fegyverrel elkövetett és civilek elleni támadásai, valamint a humanitárius segélyezés akadályozása.

https://www.vg.hu/kozelet/moszkva-megutkozott-az-uj-amerikai-nuklearis-doktrinan-776251/

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.