Közélet

Ezeket a könyveket keresik a magyarok

A Bookline márciusi sikerlistájának több mint a fele új könyv lett, a dobogós helyezettek is majd teljesen kicserélődtek március óta. A tavasz közeledtével mertünk szeretni és borzongani, és nem zárkóztunk el a történelmi felfedezésektől sem.

Megőrizte első helyét a Bookline sikerlistáján Dan Brown Eredet című regénye, ami egy olyan felfedezés nyomába ered, amely egyszer és mindenkorra megváltoztathatja a tudomány világát és az emberiség történelmét. Az Eredet méltó folytatása Dan Brown már eddig is páratlan regényuniverzumának.

A nemrég elhunyt Stephen Hawking különböző szerzőtársakkal három könyvvel is szerepelt a sikerlistán.

A világhírű fizikus a modernkori tudomány úttörője és egyben legismertebb arca volt, aki az Idő rövid története című munkájával új korszakot nyitott a tudományos ismeretterjesztés történetében. A könyvben felvázolt elméleteket még közérthetőbb formában feldolgozó Az idő még rövidebb története óriási népszerűségnek örvendett márciusban az olvasók körében, akárcsak a szerző Lucy Hawkinggal közösen írt ifjúsági regényei, a George és az ősrobbanás, valamint a George kulcsa a rejtélyes univerzumhoz.

Forrás: AFP

Lee Child Éjféli szállítmány című regényének főhőse Jack Reacher 22. alkalommal tér vissza. Az egykori katonai rendőr ezúttal egy titokzatos gyűrűvel a zsebében indul a vadregényes Wyoming tájaira, hogy fényt derítsen egy minden korábbinál szövevényesebb rejtélyre. A mű a nyomtatott és az e-könyves listán is előkelő helyet szerzett magának.

A sikeres tudományos könyvek között találjuk Yuval Noah Harari Sapiens, Homo deus című című könyvét, ami bemutatja hogyan válhatott egy négylábú emlős a Föld uralkodó fajává. Kiderül milyen stációkon ment végig az ember fejlődése során, és milyen alkukat kellett megkötnie a fennmaradásért.

A moziban megjelenő filmek sikere szerencsésen hat a könyvekre, André Aciman Szólíts a neveden azonos címmel bemutatott, Oscar-díjjal is kitüntetett filmjének eredetije Észak-Olaszország idilli világába vezeti el az olvasót, ahol Elio a 17 éves kamasz fiúk gondtalan életét éli, amikor rátalál a mindent elsöprő szerelem. A két fiatal férfi történetét bemutató regény számos nemzetközi elismerést vívott ki magának, a Publishers Weekly és a Washington Post pedig egyenesen az év legjobb könyvének választotta.

A sikerlista állandó szereplői a gyerek- és ifjúsági könyvek is. Beck Andrea Titoktündére c. kötetével egy klasszikus értelemben vett mesekönyvet írt, olyat, ami a műfaj legnemesebb hagyományait követve kalauzolja be a kicsiket és a nagyokat a varázslatos mesevilágba. Farkas Róbert Első könyvem az univerzumról címmel az univerzum rejtett titkaiba vezeti be a legkisebbeket, közérthetően elmesélve azokat a jelenségeket, amelyet olykor felnőttként is nehezünkre esik megérteni.

Ezeket a könyveket keresték leginkább az olvasók

1. Dan Brown – Eredet

2. Stephen Hawking; Lucy Hawking – George kulcsa a rejtélyes univerzumhoz

3. Lee Child – Éjféli szállítmány

4. Robert Lawson – A lélek útja

5. Yuval Noah Harari – Sapiens

6. Robin Cook – Sarlatánok

7. Stephen Hawking; Leonard Mlodinow – Az idő még rövidebb története

8. Stephen Hawking; Lucy Hawking – George és az Ősrobbanás

9. André Aciman – Szólíts a neveden

10. Douglas Murray – Európa furcsa halála

 

Bookline toplista könyvek olvasás
Kapcsolódó cikkek