BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fontos vendége lehet az amerikai elnöknek

Mun Dzse In dél-koreai államfő fontolgatja, hogy még a történelmi jelentőségűnek ígérkező amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó előtt felkeresi Donald Trump amerikai elnököt – közölte a dél-koreai elnöki hivatal.

Mun május közepére tervezi látogatását – tette hozzá a Kék Ház egyik magas rangú tisztségviselője.

Csung Jui Jong, a dél-koreai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója kedden találkozott amerikai kollégájával, John Boltonnal a részletek tisztázása érdekében.

Mun Dzse In dél-koreai elnök
Forrás: AFP

A dél-koreai elnöki hivatal szerint Mun közvetlenül a pénteki Korea-közi csúcstalálkozót követően telefonon tájékoztatja Trumpot az összejövetelen elhangzottakról.

Az Egyesült Államok élénk figyelemmel követi a Korea-közi eseményt, amely előrejelzésként szolgálhat a május végén vagy június elején esedékes, történelmi jelentőségű csúcstalálkozóhoz Trump és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető között.

A nukleáris és rakétaprogramja miatt nemzetközi szankciókkal sújtott Észak-Korea az év eleje óta számos békülékeny gesztust tett, és késznek mutatkozik feladni atomprogramját, illetve elköteleződni a fokozatos nukleáris leszerelés mellett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.