Közélet

Magyarország az élre tör az elektromos autózásban

Megnyílt az Elektromobilitás Látogatóközpont kedden Budapesten a Millenáris B épületében, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) támogatásával létrehozott bemutatóterem az elektromos autózást mutatja be kipróbálható eszközökkel és szemléltető elemekkel. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint Magyarország fontos szerepet kíván betölteni a modern elektromos és önvezető járművek fejlesztésében.

A keddi megnyitón Varga Mihály hangsúlyozta: az autóipar és a közlekedés átalakulása felmérhetetlen változásokkal jár, ezért ma még nem tudni, hogy a hibrid járműveknek hosszú távon is lesz-e jövőjük, milyen mértékben és milyen gyorsasággal terjednek el az árammal hajtott autók.

Hamarosan talán már vezetékre sem lesz szükség az elektromos motorok töltéséhez, ezért lehet, hogy jövőre ilyenkor teljesen más bemutató eszközök fogadják majd a látogatókat – tette hozzá. A miniszter az NGM közleménye szerint kiemelte, hogy

Magyarország fontos szerepet kíván betölteni a modern elektromos és önvezető járművek fejlesztésében, ez elsőrendű gazdasági érdekünk.

Szólt arról, hogy hazánk igen jó adottságokkal bír ezen a téren, mivel járműgyártásunk és az ágazathoz kapcsolódó kutatás-fejlesztés, valamint az egyetemi tudásbázisok is a világszínvonalat képviselik.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Fotó: Vémi Zoltán

Ugron Gáspár, a bemutatótermet létrehozó e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. igazgatója ismertette: a megnyitást hónapokig tartó felújítás, fejlesztés és eszközbeszerzés előzte meg a Millenárison, számos gyártó ajánlott föl interaktív eszközöket, töltőberendezéseket és járműveket a szemléltetéshez.

Millenáris Elektromobilitás Látogatóközpont Varga Mihály
Kapcsolódó cikkek