Benkő Tibor kiemelte: az elesett hősöknek köszönhető, hogy „él nemzet e hazán”. Végigtekintve az ezeréves magyar történelmen az államalapítástól napjainkig, az ország lakossága rengeteget szenvedett, sok áldozatot hozott azért, hogy békében, biztonságban, szabadon élhessenek a magyarok – fűzte hozzá.
A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy
emlékezni kell a hősökre, de nemcsak azért, mert „őseink, elődeink, dédapáink voltak, hanem mert a legdrágábbat, az életüket adták a házáért”.
Az Országgyűlés által 2001. június 19-én elfogadott, a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló törvény értelmében minden év májusának utolsó vasárnapján – az idén május 27-én – emlékeznek „az elmúlt ezredév magyar hőseire”, akik életüket adták a hazáért.
Az ünnep eredete az első világháború alatt elfogadott 1917. évi VIII. törvényre vezethető vissza. Az Abele Ferenc vezérkari őrnagy által 1915-ben kezdeményezett jogszabály arra kötelezett minden magyar várost és községet, hogy méltó emléket állítson az akkori háborúban elesett hőseinek.
Az 1924. évi XIV. törvénycikk az 1914-1918. évi világháború hősi halottai emlékének megünnepléséről – a nemzet soha el nem múló hálája és elismerése jeléül, az élő és jövő nemzedékek örök okulására és hősi halottaink dicsőségére – minden esztendő májusának utolsó vasárnapján nemzeti ünnepként bevezette a hősök emlékünnepét. A második világháború alatt, 1942-ben a hazáért életüket áldozó hősök megünneplését kiterjesztették az 1938 után elesettekre is, akiknek nevét bevésték az első világháborús emlékművekbe. 1945-ben még megtartották a hősök emlékünnepét, de már szerényebb keretek között. A szovjet vezetésű Szövetséges Ellenőrző Bizottság ezután egyre határozottabban követelte az ünnep megszüntetését, és a kommunisták elérték, hogy az általuk elfogadhatatlan tartalmúnak minősített emlékünnep kikerüljön a nemzeti ünnepek köréből.
A törvény 2001-es kihirdetése óta ismét minden évben megtartják a hősök emléknapját május utolsó vasárnapján.