Közélet

A spanyolok karmai közé kerülhet a volt katalán elnök

Németország kiadja Spanyolországnak Carles Puigdemont volt katalán elnököt – közölte csütörtökön a schleswig-holsteini ügyészség, miután a tartományi felsőbíróság jóváhagyta a politikus átadását a spanyol hatóságoknak. Puigdemont ügyvédei fellebbezésre készülnek a német kiadatási döntés ellen.

A függetlenségi politikus védője ugyanakkor örömét fejezte ki amiatt, hogy a kiadatást a kisebb súlyú bűncselekménynek számító „közpénz hűtlen kezelése”, nem pedig lázadás miatt látta indokoltnak a német bíróság. Vagyis ha a német bíróság végül elutasítja a kiadatás elleni fellebbezést, és a volt elnököt átadják a spanyol hatóságoknak, akkor is kizárólag ebben a vádpontban lehet majd felelőségre vonni – hangsúlyozta.

Legyőztük az állam legfőbb hazugságát. A német igazságszolgáltatás cáfolta, hogy az október 1-jei referendum lázadás lett volna

– írta Carles Puigdemont szintén Twitter-oldalán.

„Ez nagy hír!” – reagált Quim Torra jelenlegi katalán elnök, aki ugyanezen az internetes közösségi oldalon kifejtette: a döntés újból bizonyította egy olyan bírósági ügy „félrevezetéseit és hazugságait”, amelynek el sem kellett volna kezdődnie.

A bíróság korábban azt állapította meg, hogy Puigdemontot a lázadás vádja miatt nem lehet kiadni Spanyolországnak, de miután közpénzek elsikkasztásával is vádolják, amiatt igen. Az ügyészség közölte: a vádhatóság hamarosan jóváhagyja a katalán politikusra vonatkozó kiadatási kérelmet. Az ügyészség június 1-jén azt is kezdeményezte, hogy

szökés veszélye miatt helyezzék ismét kiadatási őrizetbe Puigdemontot,

de a bíróság ezt arra hivatkozva elutasította, hogy eddig mindig eleget tett annak, ha a bíróság elrendelte, hogy vegyék őrizetbe.

Carles Puigdemont, volt katalán elnök
Fotó: AFP

Puigdemont ügyvédei hangsúlyozzák, hogy a schleswigi bíróság döntése értelmében a korábbi katalán vezetőt Spanyolországban sem lehet majd felelősségre vonni lázadás miatt, mert Németország pusztán ezen vádpont miatt nem adhatná ki Madridnak.

Carles Puigdemontot márciusban vették őrizetbe a német hatóságok, amikor Dániából beutazott Németországba.

A volt katalán elnököt a Katalóniában tavaly októberben tartott, a madridi kormány által alkotmányellenesnek tekintett népszavazás miatt körözik a spanyol hatóságok. A népszavazást követően Madrid feloszlatta a katalán regionális parlamentet, és leváltotta a katalán kormányt, de az új választások után ismét függetlenségpárti kormány alakult meg az autonóm tartományban.

A spanyol főügyészség lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt kezdeményezte büntetőeljárás megindítását a volt katalán kormány, valamint a katalán parlament elnökségének tagjai ellen.

Puigdemont minden vádat tagad, és több társával Belgiumba menekült a spanyol igazságszolgáltatás elől, amely azonban európai elfogatóparancsot adott ki ellenük.

Puigdemont Spanyolország Katalónia
Kapcsolódó cikkek