Közélet

Bin Laden egykori testőre azt állítja, elrabolták

Ügyvédjén keresztül interjút adott a Bild című német lapnak Tuniszból a Németországból a múlt héten kitoloncolt Sami A., aki a kedden megjelent lapszámban azt állítja: ami vele történt, az emberrablás.

Hajnali háromkor megfogtak, és elvittek. Mondtam a rendőröknek, hogy ez nem így megy, a bíróság megtiltotta, hogy kiutasítsanak. Erre azt válaszolták, hogy egészen magas helyről jött az utasítás, és nem tehetek ellene semmit

– áll a férfi nyilatkozatában. Azt állítja, azt sem engedték meg, hogy kapcsolatba lépjen az ügyvédjével vagy a családjával.

Sami A. 2005 óta élt családjával együtt Bochumban. A német hatóságok terrorszervezetben eltöltött múltja miatt potenciális fenyegetésként tartották számon, rendszeresen jelentkeznie kellett a rendőrségen. Az egyik ilyen alkalommal vették őrizetbe június végén, és került kiutasítási őrizetbe.

A férfi a hatóságok szerint Oszama bin Ladennek, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetőjének testőre volt.

A férfi kitoloncolása miatt hatalmas botrány alakult ki Németországban, mert kiderült, hogy a bíróság előző nap, csütörtökön határozott arról, hogy a terrorista fenyegetésnek tekintett Sami A.-t nem szabad visszaküldeni Tunéziába, mert nincs rá garancia, hogy ott nem fenyegeti kínzás. Viszont erről a kitoloncolást végző hatóságokat péntek reggel értesítették faxon, amikor a férfi gépe már rég felszállt.

A gelsenkircheni bíróság emiatt megállapította, hogy a kitoloncolás jogellenes volt, és súlyosan sérti a jogállamiság alapelveit.

A férfi a Bildnek azt is nehezményezte, hogy a rendőrök meztelenre vetkőztették, holott közölte velük, hogy muszlim vallása miatt nem szeretne előttük meztelenül mutatkozni.

Fotó: bild.de

„Aztán felraktak egy magángépre, és egyszerűen elrepítettek. Sose gondoltam volna, hogy ez egy Németországhoz hasonló jogállamban megeshet” – tudatta a német lappal a férfi, aki nem ismeri el al-kaidás múltját. Azt állítja, a kérdéses időben vallási tanulmányokat folytatott Karacsiban, Pakisztánban.

Sosem voltam bin Laden testőre. Ez totális kitaláció

– állítja Sami A., aki egyúttal azt hangoztatja, soha nem is járt Afganisztánban. Kitoloncolása szerinte „színtiszta rasszizmus”.

Ügyvédjén keresztül a férfi tudatta, hogy érkezése után kihallgatták, beszélhetett a testvérével és az ügyvédjével is, és egyelőre nem kínozták meg, de tart attól, hogy megkínozhatják. Sami A. hangsúlyozza: szeretne újra együtt lenni a családjával Németországban, ahol 11 évet töltött, a hatóságok naponta ellenőrizték, és nincs semmi, amivel megvádolhatnák.

A gelsenkircheni bíróság egyébként valóban elrendelte, hogy a kitoloncolás jogellenessége miatt a férfit vissza kell vinni Németországba, de ennek a tunéziai hatóságok nem kötelesek eleget tenni.

 

Osama bin Laden Sami A. emberreablás
Kapcsolódó cikkek