Közélet

Komoly eredményt értek el az örökbefogadók

Tízéves távlatban tavaly nőtt először ezer fölé az örökbefogadások száma Magyarországon – írta csütörtöki számában a Magyar Hírlap a Központi Statisztikai Hivatal elemzésére hivatkozva.

A Magyar Hírlapban megjelent elemzés szerint a pozitív trend mögött az örökbefogadási engedélyek számának növekedése mellett a jogintézmény társadalmi megítélésének javulása áll: mind a közvélemény, mind pedig a szociális szféra intézményei egyre kedvezőbbnek tartják az örökbefogadást, ami egyre több gyermeknek ad lehetőséget arra, hogy valódi családban nevelkedjen.

Fotó: Lehoczky Péter

Az elmúlt négy évben jelentősen emelkedett az örökbefogadásra alkalmasnak nyilvánított személyek száma is: 2017 végén már 2700-an rendelkeztek alkalmassági határozattal, így

a várakozási listán szereplő szülők száma csaknem másfélszerese lett a négy évvel korábbinak.

A statisztika szerint tavaly a legtöbb gyermeket a fővárosban adták örökbe, majd Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megye következett.

lista statisztika örökbefogadás
Kapcsolódó cikkek