Közélet

Erdogan túsza marad az amerikai lelkész

Elutasította egy török bíróság Andrew Brunson kérelmét, aki törökországi házi őrizete megszüntetését és az ellene hozott utazási tilalom megsemmisítését kérte.

Elutasította egy török bíróság Andrew Brunson amerikai lelkész kérelmét, aki törökországi házi őrizete megszüntetését és az ellene hozott utazási tilalom megsemmisítését kérte – közölte szerdán Brunson ügyvédje hozzátéve, hogy az ügyet a feljebbviteli bíróság vizsgálja.

Andrew Brunson amerikai lelkész
Fotó: AFP

Andrew Brunsont, a Törökországban letartóztatott amerikai protestáns lelkipásztort kémkedéssel és terrorizmussal vádolják a 2016-os puccskísérlettel összefüggésben, és több mint másfél éves előzetes letartóztatás után július végén házi őrizetbe helyezték.

Washington a jogtalannak tartott eljárás miatt augusztus elején szankciókat vezetett be a török belügyminiszter és az igazságügyi miniszter ellen, és Donald Trump elnök utasítására büntetővámot vetettek ki a török acél-, és alumíniumipar termékeire.

Erdogan pofonnal válaszolt Trumpnak

Törökország megemelte több amerikai termék, például a személygépkocsik, a szeszes italok és a dohányáruk vámját, válaszul az amerikai szankciókra – közölte szerdán Twitter-üzenetében Fuat Oktay török alelnök.

 

Egyesült Államok Andrew Brunson Törökország szankciók bíróság
Kapcsolódó cikkek