Közélet

Leszakadt egy autópályahíd Olaszországban

Több tucat halottja lehet a Genovában kedden történt balesetnek, amelyben leszakadt az A10-es autópálya egyik hídja. A hídomlásnak a KKM szerint nincs magyar érintettje.

Leszakadt egy viadukt egy olaszországi autópályán Genova közelében – jelentették kedden hírügynökségek a helyi hatóságokra hivatkozva.

A legfrissebb, öt óra körüli jelentések szerint

35-re emelkedett a genovai hídomlás halálos áldozatainak a száma.

Mindezt a mentésben résztvevő tűzoltók közölték kedden délután. Nem sokkal korábban Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter arról beszélt, hogy 30 körül van a halálos áldozatok száma, és sok a súlyos sérült.

Angelo Borrelli, az olasz polgári védelmi hivatal elnöke Rómában a sajtónak azt mondta, hogy 30-35 személygépkocsi és három teherautó zuhanhatott a 45 méteres mélységbe. Borrelli nem tudta megerősíteni azt az értesülést, miszerint villám csapott a hídba, mielőtt leszakadt annak 80 méteres, középső szakasza. Az ugyanakkor tény, hogy felhőszakadás idején történt a tragédia.

Ennyire fontos híddal Európában évtizedek óta nem történt ilyen súlyos tragédia. Elfogadhatatlan, hogy egy ilyen forgalmas hidat úgy építsenek meg, hogy ilyen omlás történhet. A híd középső szakasza szakadt le

– mondta Edoardo Rixi olasz közlekedésügyi miniszterhelyettes a tragédia helyszínén a Skyews24 tévének. A hatóságok attól tartanak, hogy mind a halottak, mind a sérültek száma tovább növekedhet.

A Sky TG24 olasz hírtelevízió azt jelentette, hogy a Morandi híd (Viadotto Polcevera) 200 méteres, ipari övezet fölött átívelő szakasza omlott le. Az olasz rendőrség a Twitteren azt közölte, hogy hirtelen heves vihar támadt mielőtt az építmény összedőlt.

A Világgazdaság információi szerint ugyanakkor

a hidat az elmúlt hetekben minden este 10-kor lezárták, hogy felújítási munkálatokat folytassanak rajta,

majd másnap reggelenként ismét ráengedték a forgalmat. Ipari területről lévén szó, a hídon ráadásul rengeteg kamion is közlekedett.

Az olasz közlekedési miniszter, Danino Toninelli hatalmas tragédiának mondta a balesetet. Egy szemtanú a Reuters hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy nyolc vagy kilenc járművet látott a hídon, amikor a baleset történt, amelyet apokaliptikusként írt le.

Az A10-es autópálya Morandi nevű hídjának 80 méter hosszú szakasza zuhant 50 méteres mélységbe felhőszakadáskor. A híd egy folyót és ipari területet ível át.

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök közölte, hogy Genovába utazik. Elisabetta Trenta védelmi miniszter felajánlotta a hadsereg segítségét a mentésben, amelyben kétszáz tűzoltó vesz részt.

Fotó: AFP PHOTO / HO / PAOLA PIRRERA

Kétszáz tűzoltó vonult ki a mentéshez. Közlésük szerint félő, hogy gázvezetékek is megsérültek a leomló hídtól.

Fotó: AFP PHOTO / ANDREA LEONI

Az autópályahíd a francia határ közelében van, üdülőhelyekhez is vezet – a francia határon fekvő Ventimiglával köti össze Genovát. Olaszországban a héten sokan indultak útnak, mivel augusztus 15-én tartják a Ferragosto ünnepét, sokan ezen a héten mennek szabadságra.

Szemtanúk elmondása szerint Genova legfontosabb gyorsforgalmi útján a baleset előtt is erős volt a forgalom.

#14agosto il video del crollo di #PonteMorandi a #Genova Polcevera Morandi@VAIstradeanas @DPCgov @emergenzavvf @Viminale @ComunediGenova @StradeAnas pic.twitter.com/9viaWCfAcu

— Polizia di Stato (@poliziadistato) 2018. augusztus 14.

A Morandi hidat 1967-ben avatták fel. 90 méter magas és 1 kilométer hosszú. Két pillér közti legnagyobb távolsága 200 méter. Két éve elkezdték felújítani. A hatóságok első feltételezése szerint szerkezeti gyengeség okozhatta a tragédiát.

Violento nubifragio #Genova #crollo parte del viadotto Polcevera-Morandi Km 0,200 su autostrada A10

Uscita obbligatoria Genova aeroporto direzione Ventimiglia

Uscita obbligatoria bivio A10 con A7 direzione Genova @StradeAnas @DPCgov @emergenzavvf @Viminale @ComunediGenova pic.twitter.com/7YJINjFWRX

— Polizia di Stato (@poliziadistato) 2018. augusztus 14.

Reuters saying “dozens feared dead” from the devastating collapse of the #PonteMorandi suspension bridge in #Genova, Italy

pic.twitter.com/Tdnmcq3Fgn

— ✿ṡ︎erenẹ︎ (@MythSerene) 2018. augusztus 14.

KKM: nincs magyar érintettje a tragédiának

A jelenlegi információk alapján nincs magyar érintettje a genovai hídomlásnak – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM), hangsúlyozva ugyanakkor, hogy még tartanak a mentési munkálatok az autópályán. A közleményben azt írták: a milánói magyar főkonzulátus folyamatos kapcsolatban áll az illetékes olasz hatóságokkal és kórházakkal. A főkonzulátus ügyeleti telefonvonalára magyar állampolgártól segélyhívás nem érkezett – tették hozzá.

Áder János részvéttáviratot küldött az olasz köztársasági elnöknek

Részvéttáviratot küldött Áder János köztársasági elnök Sergio Mattarella olasz államfőnek a Genovánál történt katasztrófa miatt. A Köztársasági Elnöki Hivatal által az MTI-hez eljuttatott levél szerint Áder János mély megrendüléssel értesült a tragédiáról, amely számos emberéletet követelt. Az államfő őszinte részvétét és együttérzését fejezte ki olasz kollégájának és az elhunytak hozzátartozóinak, a sérülteknek pedig mielőbbi felgyógyulást kívánt.

Emmanuel Macron francia elnök telefonon beszélt Giuseppe Conti olasz kormányfővel, Twitter-üzenetben felajánlotta országa segítségét a mentésben, továbbá részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak. Részvétét tolmácsolta az áldozatok hozzátartozóinak, illetve az olasz vezetőknek Angela Merkel német kancellár és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is.

Leszakadt hidak az elmúlt tíz évben

2008. november 16. INDIA: Kasmír Indiához tartozó részén összerogyott egy újonnan épült híd, amikor azon egy munkásokat szállító teherautó haladt át. A hídszerkezet fele a teherautóval együtt a Dzselum folyó szurdokába zuhant. Huszonnégy ember veszett oda.

2009. április 13. PERU: Az Andok hegységben, a Limától délkeletre lévő Coracora településen leszakadt egy iskolásokkal teli negyvenéves függőhíd. A gyermekek és tanáraik a 80 méteres szakadékba zuhantak, kilencen meghaltak, és hetvenen megsérültek.

2009. május 17. KÍNA: Hunan tartományban, Csucsou (Zhuzhou) városban összedőlt egy viadukt kétszáz méteres belvárosi szakasza. A baleset legalább négy halálos áldozatot és 15 sebesültet követelt, a romok húsz gépkocsit – egy buszt is – maguk alá temettek.

2009. július 12. INDIA: Újdelhiben összeomlott egy épülő híd egyik szelvénye, amikor a munkások betonelemeket helyeztek a híd egyik pillérére. Hat ember meghalt, 20 megsérült.

2009. július 15. KÍNA: Az északkeleti Tiencsin (Tianjin) városban összeomlott egy autópálya felvezető hídja, amikor éppen öt teherautó haladt át rajta. A balesetben hatan meghaltak és négyen megsebesültek.

2010. június 6. INDONÉZIA: Szumátra szigetén, Aceh tartományban leszakadt egy függőhíd, amikor azon 37 gyermek gyűlt össze. Tizenkét gyerek vesztette életét a híd alatti folyó erős sodrásában.

2010. július 27. KÍNA: Összeomlott egy 153 méter hosszú híd Kína középső részén, Honan (Henan) tartományban egy megáradt folyó miatt, aminek következtében legalább 37 ember meghalt.

2011. október 23. INDIA: Egy földrengésben korábban megsérült fahíd szakadt le Észak-Indiában, legalább 32 ember meghalt és 130 megsebesült, köztük sok gyerek

2012. december 11. DÉL-AFRIKA: Tizenhárom ember meghalt, miután összeomlott egy híd Mpumalanga tartományban és négy autó a híd alatti megáradt folyóba zuhant.

2013. augusztus 10. SIERRA LEONE: A fővárosban, Freetownban a heves esőzés okozta földcsuszamlás miatt összeomlott egy híd, és legalább hatan meghaltak.

2014. január 28. BRAZÍLIA: Rio de Janeiróban összeomlott egy gyalogoshíd, a balesetben négyen meghaltak, hárman megsérültek.

2016. augusztus 3. INDIA: Mahárástra államban a heves esőzések következtében kilépett a medréből a Szavitri folyó, és alámosta egy híd pillérjét a Mumbait Goa városával összekötő autópályán. Tizenhárom holttestet találtak a hídomlás környékén, 42 embernek pedig nyoma veszett.

2016. október 16. INDONÉZIA: Leomlott egy híd két kis sziget között Bali közelében. A balesetben nyolc ember meghalt, harminc megsérült.

2017. január 10. KOLUMBIA: Legalább tizenegyen – köztük gyerekek is – életüket vesztették, tizennégyen pedig megsérültek, miután leszakadt egy turistalátványosságnak számító függőhíd az ország középső részén található Villavicencio szomszédságában.

2018. március 15. EGYESÜLT ÁLLAMOK: A miami nemzetközi egyetem mellett 53 méteres magasságban épült, 862 tonnás gyalogos felüljáró egy nyolcsávos autóútra omlott le. A balesetnek legalább hat halottja volt.

 

hídomlás katasztrófa autópálya baleset Olaszország
Kapcsolódó cikkek