A 42 éves Mezava a tervek szerint a még fejlesztés alatt álló Big Falcon Rocket (BRF) nevű rakétával tesz majd egy fordulót égi kísérőnk körül, amelyet mintegy 200 kilométerre fog megközelíteni. Ugyanakkor már be is jelentette, hogy nem egyedül akar útra kelni a várhatóan egy hetes repülésre, hanem hat-nyolc művészt is vinne magával, hogy a Föld és a Hold látványától ihletet kapjanak egy új alkotáshoz.
Mezava bátorságot, eltökéltséget és kalandvágyat mutatott, amikor önként jelentkezett.
Mindeddig összesen 24 ember járt a Holdnál, és az utolsó, 1972-es NASA-misszió, az Apollo-17 óta senki sem utazott oda.
A SpaceX 2017 elején bejelentette, hogy 2018-ban két utast visz Hold-körüli utazásra Falcon Heavy rakétájával, erre a turistaútra azonban nem került sor.
A minden korábbi rakétánál nagyobb teljesítményű BFR a tervek szerint egyesíti magában a rakétát és az űrhajót.