Közélet

A demokraták nem osztják Trump véleményét

Donald Trump amerikai elnök nagyszerűnek, demokrata párti vezető politikusok szomorúnak nevezték Brett Kavanaugh kinevezését az Egyesült Államok alkotmánybíróságaként is működő legfelsőbb bíróság tagjának.

Az elnök szombaton este a kansasi Topeka városában kampánygyűlésen vett részt, és több ezer ujjongó híve körében történelminek nevezte a napot Kavanaugh kinevezése miatt. Egyúttal hangsúlyozta, hogy a szavazás „fantasztikus győzelem nemzetünk és alkotmányunk számára”.

Trump dicsérte a republikánus politikusokat, akik – ahogyan fogalmazott – „nem voltak hajlandóak meghátrálni a demokraták szégyentelen politikai kampánya előtt”. Hangsúlyozta,

radikális demokraták már a jelölt személye bejelentésének pillanatában csúfos kampányt indítottak, hogy ellenálljanak, akadályozzanak, késleltessenek, romboljanak és tönkretegyenek.

Az amerikai elnök ostorozta azt az egyetlen republikánus szenátort, aki a főbírójelölt ellen szavazott. „Alaszka nem fog megbocsátani Lisa Murkowski szenátornak” – hangoztatta.

Donald Trump amerikai elnök
Fotó: Brendan Smialowski / AFP

Az aznap kinevezett új főbírót az elnök nagyszerű jellemnek és intellektusnak nevezte. Bejelentette, hogy hétfőn este a Fehér Házban, ünnepélyes keretek között kerül sor a beiktatására.

Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője a nagygyűléssel egy időben közölte, hogy Donald Trump már korábban telefonon gratulált Kavanaugh-nak, és beszélt Mitch McConnell szenátorral, a szenátus republikánus többségének vezetőjével, valamint Paul Ryan házelnökkel.

Twitter-bejegyzésében a szóvivőnő elégedettségének adott hangot a szenátusi szavazás eredménye miatt, és leszögezte, hogy a legfelsőbb bíróságon most 5:4 arányú konzervatív többség van, míg egy Hillary Clinton-elnökség esetén 6:3 arányú liberális többség lett volna.

Demokrata párti politikusok a szavazás után arra sürgették híveiket, hogy a lehető legnagyobb számban menjenek el voksolni a novemberi félidős választásokon. Tom Perez, a Demokrata Párt elnöke közleményében leszögezte: „nem hagyjuk abba a menetelést, nem hagyjuk abba a harcot, és a választás napján olyan vezetőkre szavazunk majd, akik a mi értékrendünket képviselik”.

Nancy Pelosi, a demokraták képviselőházi kisebbségének vezetője „a nők, a lányok és a családok számára szomorú” napnak nevezte a szombatit. Bejelentette, hogy az információ szabadságáról szóló törvény alapján kérvényt nyújt be, hogy legyenek nyilvánosak és a közönség számára is hozzáférhetőek a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálatai dokumentumai

Kavanaugh feltételezett szexuális zaklatási ügyében.

Mitch McConnell szenátor, a republikánus frakció vezetője félresöpörte a bírálatokat, és azt mondta: „ez jó nap volt Amerika és fontos nap a szenátus számára”. Újságíróknak nyilatkozva hangot adott azon meggyőződésének, hogy Brett Kavanaugh megszavazása segít majd megőrizni a novemberi félidős választásokon a republikánus többséget a törvényhozásban.

A washingtoni szenátus és a legfelsőbb bíróság épülete előtt az éjszakába nyúlóan tüntettek Brett Kavanaugh ellen, a rendőrség több mint száz embert letartóztatott. A Kavanaugh-ellenes tüntetők, elsöprő többségükben nők, New Yorkban és Seattle városában is utcára vonultak.

legfelsőbb bíróság Amerika
Kapcsolódó cikkek