Közélet

A tengerbe zuhant egy indonéz utasszállító repülőgép

A tengerbe zuhant hétfőn Indonéziában egy belföldi viszonylatban közlekedő utasszállító repülőgép 188 emberrel a fedélzetén – közölte az indonéz katasztrófavédelem vezetője. Az indonéz mentők vezetője szerint nincs jele túlélőknek a repülőgép-szerencsétlenség után.

A gép Jakartából Bangka szigetre tartott, amely Szumátra mellett található. A légitársaság szóvivője elmondta: mindössze 13 perccel a felszállás után elvesztették a kapcsolatot a Boeing 737-800 típusú géppel.

Egy hajó legénysége jelezte, hogy látják a gép egyes roncsait a tengerben.

A mentők a helyszínre siettek, ahol különböző tárgyakat találtak a gépről, de annak nagyobb darabjait egyelőre nem találták meg. A Jáva-tenger ott 30-40 méter mély.

Egy Boeing 737-800-as a yogyakartai reptéren – képünk illusztráció
Fotó: STR / AFP

A földi légiirányítás szerint a gép pilótája rögtön felszállás után engedélyt kért arra, hogy visszatérhessen a jakartai repülőtérre, majd megszakadt vele a kapcsolat.

A gépen 178 felnőtt utas, egy gyerek és két csecsemő utazott, a személyzet héttagú volt.

A járatok mozgását figyelő Flightradar24 nevű portál szerint a szóban forgó repülőgép szinte vadonatúj volt, alig két hónapja tartották üzemben.

Az indonéziai nemzeti katasztrófavédelmi ügynökség, a BASARNAS tagjai kutatnak az indonéz Lion Air légitársaság utasszállító repülőgépének roncsa után Tanjung Karawang partjainál
Fotó: MTI/AP/Achmad Ibrahim

Nincs jele annak, hogy vannak túlélői a hétfőn Indonéziában 188 emberrel a fedélzetén tengerbe zuhant Boeing 737-800 típusú utasszállító repülőgép szerencsétlenségének – közölte az indonéziai kutatási és mentési ügynökség vezetője.

Nincsenek túlélők

Átfésültük a vízfelszínt, de nem találtunk túlélőket

– mondta Muhammad Syaugi a dpa német hírügynökség szerint. Hozzátette, hogy a mentőcsapatok találtak néhány testrészt a helyszínen. Syaugi tájékoztatása szerint a mentőcsapatok mintegy 70 kilométerre keletre Jakartától bukkantak rá a repülőgép roncsaira.

Fotó: MTI/AP/Tatan Syuflana

A búvárok jelenleg a repülőgép törzsét keresik, amely a feltételezések szerint a tengerfenékre süllyedt, mintegy 35 méter mélyre – mondta Syaugi.

A Lion Air indonéz légitársaság Boeing 737-800 típusú gépe Jakartából a Szumátra melletti Bangka szigetére tartott, amikor a szerencsétlenség bekövetkezett.

légi közlekedés repülőgép Indonézia repülőgép-szerencsétlenség
Kapcsolódó cikkek