Sárga mellényesek béníthatják meg Franciaországot
Franciaországban az üzemanyagárak emelkedése miatt feldühödött, magukat sárga mellényeseknek nevező autósok szombaton az ország közlekedésének a megbénítására készülnek. Több miniszter is az események elfajulásától tart – írja az Infostart.
Immár közel tíz napja Franciaország minden pontján gépkocsikat látni, melyek tulajdonosaik kívülről jól látható módon kihelyezték a kötelező, sárga színű láthatósági mellényt.

Ez jelzi, hogy az adott autós dühös és szombaton demonstrálni fog. Ők a „sárga mellényesek”.
– közli a hírportál franciaországi tudósítója.
A felháborodást az üzemanyag, elsősorban a gázolaj árának a hirtelen megemelkedése okozta:
a dízel literenkénti átlagára ugyanis az októberi 1,24 euróról, mai árfolyamon 400 forintról, novemberre 1,51-re, azaz 488 forintra ugrott,
ami azt is jelenti, hogy ez az üzemanyag, ami Franciaországban évtizedekig a legolcsóbbnak számított, immár ugyanannyiba kerül, mint a benzin, sőt helyenként még többe is.
A drágulást részben a kőolaj világpiaci árának az emelkedése okozta, de részben az is, hogy
a kormány, az Emmanuel Macron államfő programjában meghirdetett „ökológiai átmenet” jegyében megemelte a dízel korábban kedvező adóját.
A cél a dízelüzemű motorok fokozatos kiszorítása, ami óriási feladat, hiszen a francia gépkocsipark nagyjából 80 százalékát teszik ki.
A sárga mellényesek által meghirdetett akció népszerűsége láttán a kormány két napja egy sor, a szerényebb háztartások fűtőolaj- és üzemanyagkiadásait kárpótló, illetve a régi gépkocsik lecserélését segítő intézkedést jelentett be mintegy 500 millió euró értékben.
Emmanuel Macron ugyanakkor egy szerda esti tévéinterjúban azt mondta, megérti az elégedetlenséget, de folytatni fogja megkezdett politikáját.


