Először is tisztázzuk, hogy tulajdonképpen kik a magatartászavaros gyerekek. Mik a legjellemzőbb személyiségjegyek és felmerülő problémák?
A magatartászavar sok területen, sokféle viselkedés formájában jelentkezhet egy gyermeknél. Magatartászavarról beszélhetünk akkor, amikor a gyermek viselkedésében állandósult, vagy gyakran visszatér valamilyen normaszegő mintázat, amely megzavarja alkalmazkodását, fejlődését, iskolai teljesítményét és társas kapcsolatait. A magatartászavar megjelenési módjai függhetnek a gyermek életkorától, a tünetek súlyosságától, és még sok más tényezőtől.
Melyek a legjellemzőbb megnyilvánulási formák?
Napjainkban egyre gyakoribb forma az ADHD, más néven hiperkinetikus figyelemzavar. A legújabb diagnosztikai szemléletben fontos változás, hogy az ADHD már nem említhető klasszikus magatartászavarként, mivel kialakulásának hátterében elsősorban idegrendszeri fejlődési zavar áll. Ennek ellenére az ADHD-s gyerekek szubjektív megítélése többnyire kimeríti a magatartászavar fogalmát. Ezekre a gyerekekre jellemző a koncentráció és a figyelem nehézsége, a fokozott mozgékonyság, motoros nyugtalanság. Érzelmeik terén lobbanékonyak lehetnek, nehézséget jelenthet számukra saját indulataik szabályozása, korlátozása. A magatartási zavarok klasszikusabb típusa az úgynevezett oppozíciós zavar.
Az oppozíciós zavarban szenvedő gyermekek általában ellenségesek, dacosak. Önmérsékletük alacsony szintű, könnyen felbosszantják magukat, hirtelen dühbe gurulnak. Gyakran szembeszállnak a felnőttek elvárásaival. Könnyen kerülnek vitába másokkal, melynek során túlzottan érzékenyek, hamar megsértődnek. Sérelmeiket sokszor megtorolják.
Ezek a magatartásjegyek szintén az óvodai és iskolai környezetben okozzák legtöbbször a problémákat. Bizonyos esetekben előfordul azonban, hogy az oppozíció csak a családnak, vagy csak a kortárs közösségnek szól.
Melyik a legsúlyosabb, amely már komolyabb beavatkozást is igényel?
A magatartászavar legsúlyosabb formája a viselkedési zavar, mely felnőttkorra antiszociális személyiségzavar kialakulásához is vezethet. Alapvető jellemzője, hogy
a gyermek főként iskolás korára már nem képes mások alapvető jogainak, és a szociális elvárásoknak, szabályoknak a betartására. Gyakran agresszív, terrorizál, fenyeget, megfélemlít másokat.
Verekedést kezdeményez, vagy olyan fegyvert használ, mely komoly fizikai sérülést is okozhat. Szándékosan kárt okoz mások tulajdonában.
Általában mi a probléma fő oka, mi okozza a magatartászavart?
A különböző típusok hátterében a kiváltó okok is különböznek. Az ADHD esetén elsődleges kiváltó az idegrendszer fejlődésének zavara. A magatartási tüneteket fokozhatja, ha a gyermek nem kapja meg a megfelelő ellátásokat, a megfelelő időben. Az oppozíciós zavar sokszor leginkább gyermekkori depresszió diagnosztizálható, de a nem megfelelő szülői-nevelői attitűd, vagy valamilyen traumatikus életesemény feldolgozatlansága szintén kiválthatja a kórképre jellemző viselkedési mintázatot.
A viselkedési zavar hátterében nagyon gyakran súlyosan bántalmazó, elhanyagoló szülői környezet áll,
ahol a szülők a gyermekükhöz hasonló problémákkal küzdenek.
Mi a jellemzőbb, hogy a szülők vagy az óvoda, iskola ismeri fel előbb a problémát?
A magatartászavarok leggyakrabban az első közösségbe kerülés során kerülnek előtérbe, ahol megnehezítik a gyermek normákhoz való alkalmazkodását, társakkal való kapcsolatát. Az ADHD esetében azonban már egészen korai jelek is megfigyelhetőek, melyek már a család számára is gyakran szembeötlőek. A probléma felismerése legtöbbször abban a környezetben történik meg, ahol leginkább feszültséget kelt a gyermek viselkedése. A beilleszkedést, és a tanulást akadályozó viselkedési problémák esetén inkább az óvoda, vagy az iskola jelez a szülő, majd szükség esetén a területileg illetékes Pedagógiai Szakszolgálat felé. Ezt a lépést, azonban a szülő önállóan is megteheti, ha szeretne gyermekével kapcsolatban kivizsgálást, vagy konkrét segítséget kérni.
Mennyire jellemző, hogy a szülő nem orvosolja a problémát, mondván „az én gyerekem nem hülye”?
A szülői ellenállás mértéke mindig egyéni eset függvénye. Intézményben és magánrendelésen szerzett tapasztalataim szerint megfigyelhető az egyre nagyobb szülői tudatosság, tájékozottság, és a segítségre való nyitottság. Ez hatalmas eredménynek tekinthető a korábbi – pszichológusi munkával, vagy akár a gyermek aktuális éretlenségeinek fejlesztésével kapcsolatos – negatív sztereotípiák tekintetében.
A köznevelési intézmények hogy állnak ezen a téren? Kötelező az intézményekben pszichológus biztosítása a gyermekek számára?
Jelenleg a legtöbb óvoda és iskola rendelkezik pszichológus státusszal. Azonban
sok esetben munkaerőhiány miatt nincsenek betöltve a pozíciók, így a gyerekek gyakran ellátatlanul maradnak. A másik jelentős probléma, hogy sok esetben 450 gyerekre jut egy iskolapszichológus.
Emiatt a kerületi Pedagógiai Szakszolgálatok túlterheltsége olyannyira megnő, hogy egy egyéni pszichológiai ellátásra, vagy akár egy szorongásoldó csoportra fél éves várakozás után tud bejutni a szülő a gyermekével.
Milyen módszerekkel tudnak az intézmények segíteni a magatartászavaros gyerekeknek?
Az intézményekben dolgozó óvoda/iskolapszichológusok munkája jelentős terhet tud levenni a pedagógusok válláról. Azonban az egy szakemberre jutó nagy esetszám miatt a munkájuk hatékonysága csökken. Az intézményben dolgozó pszichológusok szerencsésebb esetben nem egyénileg foglalkoznak a gyerekek problémáival, hanem közösségi szinten tudnak a nehézségekhez nyúlni. Emellett a pedagógusok pszichés megsegítése gyakran szintén a munkájuk részévé válik, mert csak így tudnak ennyi gyereknek érzékelhető segítséget nyújtani.
Vannak-e vagy kellenek-e speciális intézmények ezeknek a gyerekeknek? Milyen úton módon lehetne segíteni az ő integrációjukat?
Az integráció mindig egy nagyon nehéz kérdés, szükségessége azonban nem kétséges. Sok magatartászavaros gyermek integrációja megoldható lenne, akár a kerületileg illetékes iskola keretei között is.
A sokszor 32 fős osztálylétszám, az egyre növekvő pedagógushiány, és a sajátos nevelési igényű gyermekek növekvő száma azonban egyszerre képezi akadályát a valódi és hatékony integrációnak.
A magatartászavar súlyosságától szintén függ, hogy a gyermek képes-e beilleszkedni átlagos problémákkal rendelkező kortársai közé. Vannak olyan iskolák, ahol kifejezetten sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek oktatását, nevelését vállalják. Ezekben az intézményekben kisebb létszámú osztályokkal, speciálisan felkészült pedagógusok, fejlesztő pedagógusok és pszichológusok segítségével igyekeznek előkészíteni az SNI-s gyermekek későbbi, társadalmi integrációját. Ezen intézmények száma azonban jóval kevesebb, mint a velük kapcsolatban megjelenő valós igény.
Egyre több magyar gyerek küzd magatartászavarral
Jó lenne, ha például a testnevelésórákon a tanárok nem csak a terhelésre, de a lazításra is időt szánnának– mondta Kalamár Hajnalka klinikai pszichológus.
