BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egy dologtól félnek az új Bosszúállók-film készítői

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Bosszúállók: Végjáték című film rendezői arra kérik a filmrajongókat, hogy ne rontsák el mások mozis élményét azzal, hogy a film megtekintése után lelövik a poénokat. Közben a netre állítólag kiszivárgott néhány jelenet, amelyet azóta letöröltek.

A Twitteren posztolt nyílt levélben Joe és Anthony Russo hangsúlyozta, hogy a szereplők és a stáb is fáradhatatlanul dolgozott az utóbbi három évben azért, hogy meglepő és erős érzelmi töltetű befejezése legyen a történetnek.

Ha a következő hetekben megnézitek a Végjátékot, kérlek ne rontsátok el mások számára, hiszen magatok sem akarnátok, hogy a ti élményeteket elrontsa valaki

– írták.

A Walt Disney Bosszúállók: Végjáték című filmje 22 Marvel-filmen át húzódó történet végére tesz pontot. A film forgatását szigorú titoktartás övezte, és előzetesen a sajtó sem láthatta. A közönség érdeklődése olyan magasra hágott, hogy még a 2015-ös Star Wars: Az ébredő Erő előtti jegyelővételeket is felülmúlta.

Fotó: Valerie Macon/AFP

A Marvel-univerzum karaktereit felvonultató filmet Ausztráliában és Kínában április 24-én, az Egyesült Államokban egy nappal később kezdik forgalmazni.

A magyar mozik is április 24-től játsszák a produkciót.

Néhány rajongó arról számolt be kedden, hogy a Redditen és a YouTube-on láttak a filmből néhány nagyon rossz minőségű jelenetet, ezek azonban gyorsan eltűntek a netről. A Disney nem kommentálta a bejelentést.

A rendezők #DontSpoilTheEndgame hashtaggel közzétett felhívása kedden a Twitter csúcstémája volt. Néhány rajongó azt írta, bár látták a kiszivárgott képsorokat, ez csak még jobban fokozta várakozásukat.

A premier előtt bankot robbantott a Bosszúállók

Két hét múlva kerül a mozikba a Bosszúállók: Végjáték című mozifilm, de a Marvel Studios filmje már most sorra dönti a jegyeladási rekordokat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.