Két hét múlva kerül a mozikba a Bosszúállók: Végjáték című mozifilm, de a Marvel Studios filmje már most sorra dönti a jegyeladási rekordokat.
K. T.
2019.04.10, 17:26
Megosztom a cikket
Elképesztő várakozás övezi a Marvel legújabb szuperhősfilmjét. A Bosszúállók sorozat feltételezhetően utolsó, negyedik epizódja április 24-én debütál a mozikban, a film viszont már a megjelenése előtt bevételi rekordokat döntött.
A kasszasiker-várományos filmre múlt hét kedden indult a jegyelővétel, a nagy érdeklődés miatt azonban több amerikai, kanadai és brit oldalt is túlterheltek a lelkes rajongók, akik csak hosszas várakozás után juthattak az online tikettjeikhez. Az Atom Tickets nevű platformon az értékesítés elindítását követő egy óra alatt csúcsot döntött a film, háromszor több jegyet adtak el hatvan perc alatt, mint tavaly az előző Bosszúállók filmre ugyanennyi idő alatt.
Egy másik népszerű amerikai jegyportál, a Fandango szintén arról számolt be, hogy a film megdöntötte az első napos jegyeladási rekordot, a kosztümös hősöknek ráadásul ehhez mindössze hat óra elegendő volt.
Fotó: Valerie Macon/AFP
Egy héttel később pedig már arról számoltak be az online jegyárusítók, hogy
a filmre két héttel a premier előtt már kétszer annyian vettek jegyet, mint az Aquaman, a Star Wars: Az utolsó Jedik, a Bosszúállók: Végtelen háború és a Marvel kapitány filmekre összesen.
Ez pedig igencsak jó előjel a filmet forgalmazó Disney számára, összehasonlításul
az Aquaman 67,9 millió,
Az utolsó Jedik 220 millió,
a Marvel kapitány 153 millió,
a Végtelen háború pedig 257 millió dollár bevételt ért el a premierjük hétvégéjén.
A jelenség globális, Szingapúrban például, ahol szerda reggel indult az elővételes mozijegyek értékesítése, az amerikaihoz hasonló helyzet alakult ki. Több helyi online értékesítő felület összeomlott a nagy forgalom miatt, ahol pedig átvészelték a filmőrültek rohamát, óriási virtuális sorok alakultak ki: a Show Theatres szingapúri mozilánc oldalán például
egy időben több mint 62 ezren vártak arra, hogy előre megvehessék jegyüket a Végjátékra.
Százezrekért árulják a jegyeket
A legfanatikusabb rajongók több százezer forintnak megfelelő összeget is hajlandóak fizetni, hogy az elsők között láthassák, hogyan zárul Vasemberék története. Az eBay-en egy premiernapi, hollywoodi IMAX vetítésre szóló jegyet 500 dollárért – mintegy 142 ezer forintért – is hirdettek. Ráadásul nem egyedi esetről van szó, cikkünk írásakor több tucat első vetítésre szóló jegyet „kínáltak másodkézből” hasonló összegekért.
A Carousell e-kereskedelmi platformon pedig 450 dollár körüli összeget is fizettek egy szingapúri filmpremierért.
Fotó: AFP
A legújabb Bosszúállók nemcsak a legjobban várt mozifilm, hanem a Marvel filmes univerzumának leghosszabb alkotása is. A Marvel szuperhősfilmjei egyébként sem számítanak rövidnek, de a három órás határt most először lépi át a stúdió. A Végjáték 181 perces játékideje pontosan 21 perccel hosszabb, mint a 2018-as előzményfilm.
A Végtelen háború tavaly 678 millió dollárt termelt az Egyesült Államokban, világszerte pedig további 1,37 milliárd dollárt hozott a Disney konyhájára. A film ezzel 2018 legnagyobb bevételű mozija lett, és a filmtörténetben is csupán három alkotás termelt több pénzt.
A 22. Marvel-film is könnyen elérheti a kétmilliárd dolláros határt, a filmipari elemzők szerint azonban a szuperhősök sikerét is túlragyoghatja egy másik Disney produkció. Az idei év csúcsfilmje az 1994-es Az oroszlánkirály élőszereplős újrafeldolgozása lehet. Utóbbit Jon Favreau rendezte, aki egyébként a Bosszúállók sorozat producere is.
A Végjáték várhatóan lezárja a Végtelen háború cselekményét, melynek végén a szuperhősök fele szó szerint porrá vált. A negyedik Bosszúállók-film egyben a Marvel-moziuniverzum fináléja is, amely a franchise számos további filmjét foglalja keretbe. Az eddigi 22 szuperhősfilm sikerei alapján ugyanakkor nehéz elképzelni, hogy a Végjáték konklúziója után kedvenceik nélkül maradnának a rajongók.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.