BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újra Netanjahu alakíthat kormányt Izraelben

Feltehetően a hivatalban lévő kormányfő lesz ismét, immár ötödször Izrael miniszterelnöke.

Elapadt ugyan a Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vezette Likud párt előnye az ellenzéki Kék-fehér párttal szemben a keddi választáson leadott szavazok közel 95 százalékának összesítésével, de feltehetően a hivatalban lévő kormányfő lesz ismét, immár ötödször Izrael miniszterelnöke – közölte internetes felületén szerdára virradóra a Háárec című lap.

Az újság összegzése szerint a Likudnak, illetve a Beni Ganz és Jaír Lapid vezette Kék-fehér ellenzéki centrista pártnak egyaránt 35 képviselője lesz a parlamentben.

Más összesítések szerint a Likudnak egy képviselővel lesz több, mint a kék-fehéreknek.

Benjamin Netanjahu, izraeli miniszterelnök ötödször alakíthat kormányt
Fotó: AFP

Az első részeredmények még négy-ötfős többséget vetítettek elő a Likudnak. A Háárec szerint további kilenc kisebb párt került be a parlamentbe:

két pártnak nyolc-nyolc, kettőnek hat-hat, további kettőnek öt-öt, illetve három pártnak egyenként négy képviselője lesz a törvényhozásban.

Netanjahu és Ganz is azt hangoztatta a választás utáni beszédében, hogy ő lesz Izrael következő miniszterelnöke, de elemzők szerint a dolgok jelenlegi állása szerint erre a hivatalban lévő kormányfőnek van nagyobb esélye. Ez esetben Netanjahu ötödször lesz Izrael miniszterelnöke.

A politikus „kolosszális” győzelemről, „elképzelhetetlen sikerről” beszélt hívei előtt.

A parlamenti többségre támaszkodó kormány megalakításához legalább 61 képviselő támogatása szükséges a 120 fős knesszetben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.