Közélet

Egyelőre nem lehet megközelíteni az elsüllyedt hajótestet

A roncsok kimentésére egyedi megoldásokat kell találni a szakemberek szerint. A dél-koreai utazási irodák sorban mondják le a budapesti hajókirándulásokat.

A Belügyminisztérium közleménye szerint a fővárosban a Margit híd magasságában elsüllyedt termes személyhajó kiemelésével kapcsolatos feladatok irányításával Pintér Sándor belügyminiszter a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatóját, Hajdu János vezérőrnagyot bízta meg.

A TEK a munkálatok koordinálására a Margitszigeten kihelyezett vezetési pontot állított fel. A TEK – mintegy hatvan mérnök, hídépítő és vízügyi szakértő, magyarországi és külföldi búvárok bevonásával – továbbra is keresi azt a biztonságos megoldást, amellyel első ütemben vagy a hajótestet, vagy a nagy valószínűséggel a hajótestbe szorult embereket a felszínre lehet emelni.

Felborult és elsüllyedt egy hajó a Dunán, heten meghaltak

Legalább heten meghaltak, amikor két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a Parlamentnél szerda este.

A szakemberek álláspontja szerint egyedi megoldást kell találni a kitűzött célok valamelyikének eléréséhez, a magas, továbbra is emelkedő vízállás, a folyó nagyon erős sodrása és a vízbeli „nulla látástávolság” nem teszi lehetővé egyetlen hagyományos eljárás alkalmazását sem.

A lehetőségeket elvi modellkísérletekkel és gyakorlati tesztmerülésekkel is vizsgálják – olvasható a BM közleményében.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A szerda este történt hajóbalesetben legkevesebb heten meghaltak, 21 ember eltűnt. A baleset nem sokkal 9 óra után történt a Margit hídnál; a Viking szállodahajóval ütközött össze a jóval kisebb, dél-koreai turistákat szállító Hableány turistahajó, és másodpercek alatt elmerült. Hét embert a környező hajókon utazók mentettek ki, hét embernek pedig már csak a holttestét találták meg, mindannyian dél-koreai állampolgárok voltak.

A dél-koreaiak nem kockáztatnak

A The Korean Times című lap úgy tudja, hogy a Very Good Tour mellett a Hana Tour, a Mode Tour és a Yellow Balloon Tour is inkább éjszakai városjáró utakat javasol, vagy pedig szállodai pihenést ajánl csoportjainak.

A dél-koreai lap jelentése szerint a szerdai szerencsétlenség óta a Very Good Tournál sorozatban mondják le a foglalásokat, az új utasok száma pedig csaknem a felére zuhant.

A The Korea Times idézte a dél-koreai utazási iroda egyik illetékesét, aki azt mondta, hogy pert készülnek indítani a Viking Sigyn üzemeltetője, tulajdonosa és a hajó kapitánya ellen, de megvárják amíg kiderül, hogy pontosan mi okozta a szerencsétlenséget. Az illetékes hozzátette: nincs még eldöntve, hogy az utazási iroda vagy a biztosító indít pert.

MTI/Balogh Zoltán

A Hableány nevű kirándulóhajó, fedélzetén harminchárom dél-koreai turistával és kétfős magyar személyzettel szerdán este süllyedt el Budapesten a Margit hídnál, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A balesetben heten életüket vesztették, heten megsérültek, huszonegy embert pedig eltűntként tartanak nyilván.

dunai hajóbaleset Margit-híd Hableány Belügyminiszérium Dél-Korea
Kapcsolódó cikkek