BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felborult és elsüllyedt egy hajó a Dunán, heten meghaltak

Legalább heten meghaltak, amikor két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a Parlamentnél szerda este. A felborult hajó fedélzetén 34-en voltak, több embert még keresnek.

A Hableány elnevezésű sétahajón 32 dél-koreai turista utazott és a kéttagú magyar legénység.

A mentést kiterjesztették a Duna teljes, Budapest alatti magyarországi szakaszára – jelentette az M1 tudósítója.

Luxushajóval ütközött a Hableány

Egy nagyméretű luxushajóval ütközött az a turistahajó, amely elsüllyedt szerda este a Dunán a Parlamentnél – jelentette az M1 aktuális csatorna tudósítója.

A nagyméretű hajó elsodorta, maga alá gyűrte a Hableány elnevezésű turistahajót, amely gyorsan elsüllyedt. A hajó roncsát Roncsát a Margit híd pilléréhez közel, a Duna mélyén találták meg. Hogy mikor tudják kiemelni, azt még nem tudni.

A sérültek állapota stabil, de átfagytak

Hét ember meghalt, miután a két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a Parlamentnél szerda este – jelentette be Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a helyszínen. Az M1 aktuális csatorna által közvetített sajtótájékoztatón hozzátette: hét embert könnyű sérülésekkel, kihűléssel vittek kórházba. Győrfi Pál elmondása szerint a sérülteket a Honvédkórházba, a Szent Imre kórházba és a Merényi Gusztáv kórházba szállították, állapotuk stabil – annak köszönhetően, hogy korán partra kerültek. A sérültek átfagytak a hideg vízben, de nagyobb traumás sérülést nem találtak rajtuk – tette hozzá. A Duna vize most hideg – 10-15 fokos –, s az áradás miatt nagyon erős a sodrása – mondta a szóvivő, hozzátéve, aki ilyenkor vízbe kerül, az pillanatok alatt kihűlhet.

Korábbi felvétel a Hableány rendezvényhajóról
Fotó: MTI

Az MTI tudósítója azt jelentette a helyszínről, hogy a környéket teljesen lezárták, a vízi rendészet hajói, mentőhajók és tűzoltóhajók segítik a mentést. A Petőfi téren több rendőr-, mentő- és tűzoltóautót látott. A Vigadónál a Kolombusz állóhajóra vezető pontonhídon műveleti központot hoztak létre.

Kiszámíthatatlan, hogy milyen sérüléseket szenvedtek a szerda esti dunai hajóbaleset sérültjei – mondta az M1 aktuális csatornának Zacher Gábor toxikológus. Kiemelte: a lehűlés komoly fenyegetést jelent. A Duna 10-15 fokos lehetett, amikor a baleset történt. A toxikológus elmondta azt is, hogy a sérülések mellett a sokkhatásnak is kiszámíthatatlanok lehetnek a következményei.

Az M1-nek Szatmári Zsolt, az Érdi Nemzetközi Katasztrófavédelmi szakbúvároktató azt mondta:

jelenleg minden akadályozza a mentést, a zuhogó eső, a víz hőmérséklete és a Duna gyors sodrása.

A rendőrség honlapjára feltett közlemény szerint felborult hajó miatt tart a mentés a Duna fővárosi szakaszán, a Margit hídtól a folyó déli irányába.

Azt írták, a Budapesi Rendőr-főkapitányság ügyeletére 21 óra 15 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy hajó felborult a Dunán, a Kossuth tér magasságában. A rendőrség, a katasztrófavédelem és a mentőszolgálat munkatársai haladéktalanul megkezdték a mentést. A baleset miatt a rendőrség a Margit híd és az Erzsébet híd között hajózási zárlatot rendelt el.

Mentők a Duna-parton, a Pesti vigadónál
Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Az Európa Cégcsoport és a Panorama Deck Kft. megbízásából Tóth Mihály szóvivő az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: „minden erőforrást mozgósítanak az emberéletek védelmében”. A baleset okainak feltárásában a vállalat a hatóságokkal mindenben együttműködik – tették hozzá.

A Hableány hajó 60 ember befogadására képes, 27 méter hosszú, 150 lóerős motorral felszerelt, rendszeresen karbantartott járműve a Panoráma Deck flottájának 2003-óta – írták.

Rutinszerű hajós városnézés közben történt a baleset

Rutinszerű hajós városnézés közben történt a baleset, melynek következtében elsüllyedt a Hableány elnevezésű sétahajó – mondta az M1 aktuális csatornának Tóth Mihály, az Európa Cégcsoport és a Panorama Deck Kft. szóvivője szerda éjszaka. Azt mondta: semmit sem tudnak a körülményekről, hogy mi történt és hogyan történt. Ezt a hatóságok vizsgálják.

Tóth Mihály közölte azt is, hogy a hajót folyamatosan szervizelték, műszaki hibáról nem tudnak.

A dél-koreai elnök operatív delegációt küld Magyarországra

A külügyminiszterrel az élén, kormányszintű operatív csoport megalakítását rendelte el csütörtökön a dél-koreai elnök az ország turistáit ért magyarországi vízi balesettel kapcsolatban. Mun Dzse In egyben utasította kormányát, hogy a magyar hatóságokkal együttműködve tegyen meg minden lehetséges intézkedést azoknak a dél-koreai turistáknak a megsegítésére, akik hajóbalesetet szenvedtek Budapesten.

A budapesti dunai hajóbalesetről szóló híradás a szöuli főpályadvaron
Fotó: MTI/EPA/Dzson Hon Kjun

A Yonhap hírügynökség jelentése szerint Mun tájékoztatást kapott a történtekről Csung Jui Jongtól, a dél-koreai elnök nemzetbiztonsági hivatal vezetőjétől.

A szöuli kormány azt is tervezi, hogy a lehető leghamarabb 18 tisztviselőből álló csoportot küld Magyarországra.

Budapestre jön a dél-koreai külügyminiszter

Még csütörtökön Budapestre utazik Kang Kjung Vha dél-koreai külügyminiszter a szerda esti dunai hajószerencsétlenség miatt – jelentette be csütörtökön Kim In Csol, a szöuli külügyminisztérium szóvivője.

Kang miniszter a baleset helyszínére utazik, hogy személyesen irányítsa munkatársaink munkáját

– tudatta Kim, aláhúzva, hogy szorosan együttműködnek a magyar hatóságokkal, és mindent megtesznek, hogy gyorsan és hatékonyan kezeljék a kialakult helyzetet.

Megkezdték a hajóroncs kiemelésének előkészületeit

Több fázisból álló művelettel emelik majd ki a Dunából annak a turistahajónak a roncsait, amely szerda éjjel összeütközött egy szállodahajóval.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.