Közélet

Megpróbálja elkerülni az óriási pénzügyi bukást a Chelsea

Európa-liga győztes Chelsea a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál támadta meg a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségtől kapott büntetését, mellyel két átigazolási időszakból kizárta a szervezet.

Nem hajlandó elfogadni a Chelsea a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségtől (FIFA) büntetését. A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) pénteken jelentette be, hogy megkapta a londoni klub beadványát, és elképzelhető, hogy nem tart majd meghallgatást az ügyben, hanem a felek írásos beadványai alapján hozza meg határozatát. A bíróság azt nem közölte, hogy mikorra várható döntés.

A FIFA februárban azért büntette meg az angol egyesületet, mert az 29 esetben vétett a 18 éven aluli külföldi futballisták szerződtetésének szabályai ellen, illetve számos szabálytalanságot követett el a regisztrációs eljárásban. A két átigazolási időszakra (idén nyárra és a jövő januárra) vonatkozó eltiltás mellett a klubnak 600 ezer svájci frankot is kell fizetnie.

Kepa, aFotó: Adrian Dennis / Afp

A Chelsea szinte rögtön fellebbezett a nemzetközi szövetségnél, ám annak fellebbviteli bizottsága márciusban elutasította a beadványt, majd az együttes áprilisban benyújtott újabb kérelmére annyit enyhített eredeti ítéletén, hogy a tiltás idejére engedélyezte a klubnak ifjúsági futballisták regisztrálását.

Chelsea CAS büntetés
Kapcsolódó cikkek