BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lehet, hogy hangosabban kell tévéznünk holnap

Helikopterek húznak el Budapest felett, a légi parádé előkészületei miatt ezért kedden nagyobb lehet a zaj a város fölött.

Az augusztus 20-i légi parádé előkészületei miatt kedd délután „megnövekedett zajhatásra” lehet számítani Budapest fölött, a Duna Parlament és Lánchíd közötti szakaszán – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn.

Fotó: SANDOR GEMESI / AFP

A HM azt írta: az augusztus 20-i ünnepi programsorozat részeként jövő kedden délelőtt a Magyar Honvédség csaknem egyórás légi parádé keretében mutatja be rendszeresített és a közeljövőben rendszerbe kerülő légi járműveit a Duna felett. Ennek előkészítésekén kedden (tartaléknap szerdán) 14 és 15 óra között három katonai helikopter méri fel a légi parádé helyszínét Budapesten a Duna Parlament és Lánchíd közötti szakaszán, ezért ebben az időszakban „megnövekedett zajhatás várható”, valamint részleges folyamzárra lehet számítani – olvasható a közleményben.

Több mint 26 ezer látványeffektet használnak az augusztus 20-i esti tűzijátéknál, amelyet a legkorszerűbb speciális szoftver segítségével terveztek – mondta el Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára az ünnepi rendezvényekről tartott sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.