Az állam egyedül nem tudja, a roma közösségek pedig egyedül nem képesek megvalósítani a felzárkózást, ezért együtt kell működni – mondta Pintér Sándor miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter kedden Tiszaburán.
MTI
2019.08.27, 13:56
Megosztom a cikket
A kormány döntése értelmében a következő években 300 nehéz helyzetű település kap segítséget. 2019-ben az első 31 helyszínen kezdődik el a munka – közölte Pintér Sándor a Felzárkózó települések hosszú távú programjában szereplő első 31 település önkormányzati vezetőinek tartott tájékoztatón.
A programot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat koordinálja, a végrehajtásban a nagy egyházi karitatív szervezetek és a településeken dolgozó civil szervezetek is részt vesznek.
Fotó: VG
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere azt mondta:
ősi hagyományokból eredeztethető, hogy a magyar állam keretei között minden nép, minden üldözött nemzet otthonra talál.
Magyarország nem gyarapodhatott volna, ha az itt élő népek nem közösen lépnek fel – tette hozzá.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.