Közélet

Cseh László Hosszú Katinka helyett Shane Tusup csapatát választotta

Cseh László nem akart az Iron Teamben versenyezni.

Két oka is volt annak, hogy Cseh László nemet mondott Hosszú Katinkának, és nem a háromszoros olimpiai bajnoknő Team Iron elnevezésű csapatában, hanem a római székhelyű Aqua Centurions tagjaként indul az új, szigorúan a profiknak meghirdetett Nemzetközi Úszó Liga (ISL) októberben startoló versenysorozatán – olvasható az SzPress posztjában.

Cseh László amikor az olaszokkal megállapodott, nem is sejtette, hogy alkalmi csapatába a 20 esztendős Ilaria Cusinato is meghívást kap, akinek néhány nap óta „ejtőernyősként” Shane Tusup az istápolója, más szóval Hosszú Katinka ex-férje és edzője.

„Ilyen a sport kiszámíthatatlansága, olyan dolgok is megtörténhetnek, amire álmunkban sem gondoltunk volna. Nem hinném, hogy most mentegetni kellene magamat, már csak az események sorrendje miatt sem.

Amikor elfogadtam a római csapat vezetőinek ajánlatát, fogalmam sem volt arról, hogy Tusup is a képbe kerülhet, mint az egyik leendő csapattársam hirtelen színre lépő edzője. Számomra Cusinato nem Katinka kihívója, hanem ugyanúgy csak egy úszó, mint az Aqua Centurions többi versenyzője. Szóval se több, se kevesebb az ISL nemzetközi társulatának többi szereplőjénél. Versenyen talán egyszer, ha láthattam, egyelőre fogalmam sincs arról, hogy mire viszi. Lehet, hogy egyszer majd meglepi a világot (...) ma sem tagadom, hogy

Rómából érkezett a legjobb ajánlat, ugyanakkor azt sem hagyhattam ki a számításból, hogy BVSC-versenyzőként – még ha átmenetileg is – nem lett volna elegáns tett a klubommal szemben, ha a Team Iron színeiben jelenek meg”

– mondta Cseh a portálnak.

Cseh László
Forrás: MTI/Kovács Tamás

Egyhónapos szabadsága után ezen a héten áll újra edzésbe a magyar úszósport legendája, aki a tavalyi glasgow-i Európa-bajnokságon pályafutása alatt először maradt érem nélkül, és ugyanez történt meg vele nemrégiben, a Dél-Koreában megrendezett világbajnokságon.

„A nem éppen fényes szereplésem után már Kvangdzsuban, a világbajnokság helyszínén csináltunk egy gyorsértékelést Plagányi Zsolttal, az edzőmmel” – mondta a sportoló. „Mostanra a kép teljesen letisztult, tudom, hogy mire vállalkozhatok, és ami ennél is fontosabb, mire számíthatok a jövőben. Sok kisebb-nagyobb kudarc után fogalmaztam korábban úgy, hogy a fejemben kell rendet teremteni, most viszont egészen más volt a helyzet. Arra a megállapításra jutottunk, hogy igazítani kell a felkészülésemen, állítani egy kicsit a fókuszon. Az ötödik olimpiám előtt állok, meggyőződésem, hogy Athén, Peking, London és Rio után ott leszek Tokióban is” – tette hozzá.

Cseh László Hosszú Katinka Shane Tusup
Kapcsolódó cikkek