BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ma lejár a jelöltállítási határidő

Ma délután négy órakor lejár az ajánlásgyűjtési és jelöltállítási határidő az októberi önkormányzati választásra.

A választáson csak azok indulhatnak polgármester- vagy képviselőjelöltként, akiknek eddig az időpontig sikerült összegyűjteniük a jegyzők által korábban (településenként) meghatározott számú ajánlást az ajánlóíveken, leadták azokat a választási bizottságnál, és a testületek az ajánlások ellenőrzése után a jelöltet hivatalosan nyilvántartásba vették.

A hétfő délután négy órai határidőn túl beérkező ajánlásokat és jelentkezéseket a bizottságok már nem fogadhatják el.

A hétfői jelöltbejelentési határidő vonatkozik a nemzetiségi önkormányzati választáson indulni szándékozókra is, nekik is eddig az időpontig kell összegyűjteniük a Nemzeti Választási Bizottság által meghatározott számú ajánlást.

Az ajánlásokat a bizottságok mellett működő irodáknak ellenőrizniük kell. Azokat a jelölteket, akik közvetlenül a hétfő délutáni határidő előtt adják le ajánlásaikat, a választási bizottságok négy napon belül, azaz legkésőbb pénteken veszik nyilvántartásba.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A jelöltek bejelentését, illetve a választási bizottságok döntéseit a jelöltek nyilvántartásba vételéről a bizottságok mellett működő választási irodák rögzítik a választási informatikai rendszerben, és az adatok így jelennek meg a Nemzeti Választási Iroda (NVI) internetes tájékoztató oldalán (www.valasztas.hu).

Mindezek alapján tehát, bár a határidő 16 órakor lejár, a www.valasztas.hu oldalon még egy ideig folyamatosan frissülnek a bejelentett jelöltek adatai.

Az NVI internetes tájékoztató oldala szerint vasárnapig már több mint 39 ezer jelöltet jelentettek be a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választására.

(Arról nincs összesített adat, hogy közülük eddig hány jelöltet vettek nyilvántartásba.) Öt évvel ezelőtt 59 ezer jelölt indult a választáson.

A nemzetiségi választásra már több mint tízezer jelöltet jelentettek be, öt évvel ezelőtt 13 ezren indultak a választáson.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.