BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A szakképzés átalakítása kiemelten jelentős

Az egyik legnagyobb kihívás a szakképzés átalakítása, mivel egyre kevesebb fiatal választ építőipari szakmát.

Az egyik legnagyobb kihívás a szakképzés átalakítása, mivel egyre kevesebb fiatal választ építőipari szakmát – mondta az Építőipari Vállalkozások Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az M1-en.

Koji László hozzátette: a fiatalokat koncentrált, jól felszerelt iskolákkal, ösztöndíjjakkal és kollégiumokkal lehetne ösztönözni arra, hogy építőipari szakmát válasszanak.

A magyar építőipar három év alatt 80 százalékkal növelte a teljesítményét. A múlt heti, debreceni építőipari konferencián fontos téma volt, hogy hogyan tartható fenn ez az építőipari szárnyalás, amelyhez elsősorban a megrendelések folyamatos szinten tartása járulna hozzá.

Megjegyezte: a megrendelések folyamatos szinten tartására új lakásfelújítási programra vagy önkormányzati bérlakásprogramra lenne szükség.

Fotó: Kallus György

Az elmúlt években megerősödtek az építőipari cégek, de ahhoz, hogy továbbra is legyen munkájuk, éves szinten minimum 20-25 ezer új lakást kellene építeniük – magyarázta a szövetség elnöke. Jelenleg minden negyedik új lakás állami támogatással készül, de az építőipari cégeknek az lenne a legjobb, ha a januártól bevezetésre kerülő 27 százalékos áfának a negatív hatása kivédhető lenne. Az egyik lehetőség erre, hogy aki életvitelszerűen szeretne új lakásban lakni, egyszeri alkalommal jogosult legyen 5 millió forint forgalmi adó-visszatérítésre – mondta Koji.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.