Közélet

Nehezen bizonyítható a mobiltelefon-használat az autóban

A rendőrség vörös kód riasztást is kiadott a szeptemberben és októberben történt szokatlanul sok halálos közúti baleset miatt.

Nehezen bizonyítható, ha a balesetet okozó sofőr vezetés közben mobilozott, illetve ha bármi mással foglalkozott, ami elvonta a figyelmét – mondta Szatmári-Margitai Gergely jogi szakértő pénteken a Kossuth rádióban.

A szakértőt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy ősz óta jelentősen nőtt a magyarországi utakon történt balesetek száma. Szatmári-Margitai Gergely azt mondta: a baleseteket gyorshajtás, mobilhasználat, illetve a megváltozott időjárási körülmények okozták.

Fotó: AFP

Emlékeztetett arra, hogy a rendőrség vörös kód riasztást is kiadott a szeptemberben és októberben történt szokatlanul sok halálos közúti baleset miatt. 2019 első fél évében már csaknem 300 ember vesztette életét a magyar utakon – fűzte hozzá.

A rendőrség tájékoztatása szerint szeptemberben és októberben 127 ember vesztette életét közlekedési balesetben Magyarországon.

rendőrség autó baleset mobil
Kapcsolódó cikkek