Közélet

Támogatták a médiahatóság jövő évre tervezett költségvetését

Nem a bírságolás a cél, hanem hogy az érintettekkel együttműködve juttassák nyugvópontra a vitás kérdéseket.

Támogatta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a médiatanács tavalyi évi tevékenységéről szóló beszámolót, illetve az NMHH jövő évi költségvetésének tervezetét keddi ülésén az Országgyűlés kulturális bizottsága.

A döntések a kormányoldal igen voksaival és az ellenzék ellenszavazataival születtek meg. Az ülésen Karas Monika, az NMHH elnöke arról beszélt: a hatóság célja az, hogy a szereplőkkel együttműködve alakítsanak ki kiszámítható, piacbarát környezetet a szektorban, védve ugyanakkor a fogyasztók alapvető jogait és érdekeit. Fontosnak nevezte, hogy ennek során nem a bírságolás a médiahatóság célja, hanem az, hogy az érintettekkel együttműködve juttassák nyugvópontra a vitás kérdéseket.

Fotó: Shutterstock

2020-ban közel másfél milliárdból gazdálkodhatnak a médiaszolgáltatók

Összesen 1,3 milliárd forint pályázati forrást nyerhetnek el 2020-ban a helyi, körzeti és kisközösségi médiaszolgáltatók a Magyar Média Mecenatúra Programban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának döntése alapján.

Megemlítette: a felügyeletük alá tartozó médiaszolgáltatók közül tavaly 117 működött nyereségesen, három nullszaldóval, míg ötven termelt veszteséget. 2012 volt a válságot követő trendforduló, amikor a médiacégek többsége ismét profittal zárta évét – jegyezte meg. Ellenzéki képviselők kifogásaira reagálva Karas Monika elmondta: a médiatanács hivatalból nem, csak kérelemre tud eljárni kiegyensúlyozottsági panaszok ügyében.

Azt is hangsúlyozta: a szerkesztői szabadság szellemében nincsen beleszólásuk abba, hogyan és milyen tartalommal készülnek az adott műsorok, csak a publikált anyagok utólagos vizsgálatára nyílik lehetőségük.

Szabó Szabolcs független képviselő módosító indítványban kezdeményezte, hogy 2020-ra egy fillér közpénzjuttatást se kapjon a közszolgálati média, de nem talált támogatókra javaslatához: kilenc kormánypárti képviselő a felvetés ellen voksolt, a testület négy ellenzéki tagja tartózkodott.

Országgyűlés ülés Nemzeti Médiahatóság beszámoló költségvetés
Kapcsolódó cikkek