Közélet

Tesztelhetik az egészségügyi innovációs ötleteiket a magyar diákok

Az Innovációs Napok (iDays) egy különleges, évente megrendezett eseménysorozat, amelynek célja, hogy egy- vagy kétnapos programok során ösztönözze az egészségügyi innovációt az egyetemi hallgatók körében. Magyarország egyike annak a 20 európai uniós országnak, ahol idén ősszel iDay-t rendeztek, mindjárt kettőt is: november 5-én a Pécsi Tudományegyetemen, november 7-én pedig a budapesti Semmelweis Egyetemen.

Október és november folyamán Európa-szerte 20 ország 31 helyszínén gyűlnek össze egyetemisták, hogy bemutassák és továbbfejlesszék az egészségügy digitalizálását célzó ötleteiket – olvasható a szervezők közleményében. Az Innovációs Napokat (iDays) a 140 vezető egészségügyi technológiai és gyógyszeripari vállalatot, kutatóintézetet és élvonalbeli egyetemet tömörítő és az támogatását élvező EIT Health rendezi meg. Az egy- vagy kétnapos programok során a diákok betekintést kapnak az egészségügyi innováció gyakorlati működésébe, és csapatokban birkózhatnak meg a való életből vett egészségügyi kihívásokkal.

Magyarországon két ilyen eseményt is tartanak a héten, az egyik már lezajlott. Az elsőt a Pécsi Tudományegyetem rendezte meg november 5-én a Transzdiszciplináris Kutatások Intézetében és a BTK-TTK Vargha Damján Konferenciateremben. Ezt követően november 7-én az EIT Health egyik hazai tagszervezeténél, a Semmelweis Egyetemen lesz Innovációs Nap a Nokia Skyparkban.

Az események célja, hogy megmutassa azt a folyamatot, amelyen keresztül az ötletekből üzletileg is sikeres projektek válnak. A szervezők elsősorban

olyan hallgatókat várnak, akik egészségügyi innovációs tartalommal vagy a digitális egészségügy területén írnak szakdolgozatot.

Az Innovációs Napokon neves előadók és coachok ismertetik meg a diákokat a különböző innovációs eszközök gyakorlati használatával, a dizájnvezérelt gondolkodásmód fontosságával és az ötletek eladásának készségével.

Egy-egy iDay kiváló alkalom arra, hogy a diákok megtegyék az első lépést egy-egy korszakalkotó újítás felé. Ezek a különleges napok már több száz diák kedvét hozták meg az innovációhoz Európa-szerte

– idézi a közlemény Tóth Mónikát, az EIT Health InnoStars Regional Innovation Scheme (RIS) programvezetőjét. „Az idén az Innovációs Napok közel 40 százalékának a közép-, kelet- és dél-európai EIT Health Hubok, regionális innovációs központok adnak otthont. Ez nagy lépés afelé, hogy ezekben a feltörekvő régiókban kiépüljön a helyi innovációs ökoszisztéma, és gazdagodjon a térségben élő tehetségek tudása.”

Innovációs Napok innováció egészségügy
Kapcsolódó cikkek