BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nőtt a halálos balesetek száma a vasúti átjárókban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Kevesebb baleset történt a vasúti átjárókban mint tavaly, de több volt köztük a halálos kimenetelű – közölte kedden a MÁV.

A közlemény szerint december elejéig a vasúti átjárókban 69 baleset történt, ami 16 százalékkal kevesebb a múlt évi adatnál. Ugyanakkor ezek közül 21 volt halálos kimenetelű, 12 súlyos, 6 könnyű személyi sérüléssel, 30 eset pedig anyagi kárral végződött.

Tavaly 82 esetből 18 volt halálos, 12 súlyos, 13 könnyű sérüléssel, 39 pedig anyagi kárral járt – tették hozzá.

Elszállítanak egy összetört személygépkocsit, amely vonattal ütközött Vác külterületén, egy vasúti átjáróban november 17-én. Az autó vezetője és utasa a helyszínen meghalt
Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Az idén eddig 8 gyalogos lépett figyelmetlenül vonat elé, 5 kerékpáros, 2 motorkerékpáros, 45 személygépkocsi, 4 tehergépkocsi és 3 munkagép nem állt meg időben, és ütközött vasúti járművel.

A baleseteket szinte kivétel nélkül az okozta, hogy az autósok, gyalogosok vagy kerékpárosok túlbecsülték saját képességeiket, megpróbáltak még a vonat előtt átérni, esetleg kihagyott a figyelmük

– írta a MÁV.

Az okok között szerepel még a gyorshajtás, az agresszív vezetési stílus, a vasúti fényjelző tilos jelzésének figyelmen kívül hagyása, a vezetés közbeni telefonálás. Gyakran tapasztalható, hogy a gépkocsivezetők nem néznek körül a sínekre hajtás előtt, nem törődnek azzal, hogy a szabályok az átjáró „fokozott óvatossággal” történő megközelítésére intik a közlekedőket – olvasható a közleményben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.