Közélet

Ghosn szerint brutálisan bánt vele a japán ügyészség

A volt Nissan-vezér szerint a fogva tartásának körülményei az emberi jogok megcsúfolásával értek fel.

Ártatlanságát hangoztatta szerdán Carlos Ghosn, a Nissan autóipari konszern sikkasztással vádolt korábbi vezetője, aki két hete szökött Libanonba tokiói házi őrizetéből, és azóta most először jelent meg a nyilvánosság előtt.

Bejrúti sajtótájékoztatóján Ghosn kijelentette, hogy

„brutálisan, kegyetlenül” bánt vele a japán ügyészség, és előre bűnösként könyvelték el alaptalan vádakra hivatkozva, így nem volt más választása, mint elhagyni az országot.

Mint mondta, fogva tartásának körülményei az emberi jogok „megcsúfolásával” értek fel, állítása szerint a vádhatóság azzal fenyegette, hogy amennyiben nem vallja bűnösnek magát, eljárást indítanak egyes családtagjai ellen.

Carlos Ghosn
Fotó: AFP

A libanoni-brazil-francia üzletembert először 2018 novemberében vették őrizetbe, később szabadon engedték, majd ismét őrizetbe vették. A vád szerint saját anyagi veszteségeit a Nissannal fizettette ki, valamint a vállalatnak szóló külföldi utalásokat irányított át saját számláira.

Az Interpol nemzetközi rendőri szervezet elfogatóparancsot adott ki a volt Nissan-vezér ellen, amelyet Bejrútban megkaptak az illetékes hatóságok, és továbbították a bíróságnak. Helyi beszámolók szerint a férfinak csütörtökön kell megjelennie a libanoni törvényszék előtt.

Tokió és Bejrút között nincs kiadatási egyezmény, és a közel-keleti ország általában nem is adja ki az állampolgárait.

Sajtóértesülések szerint Ghosnt hamarosan be fogják idézni egy másik ügyben, egy 2008-as izraeli útjával kapcsolatban, miután feljelentés érkezett ellene. A libanoni törvények tiltják a belépést a szomszédos Izraelbe. A két ország hivatalosan máig háborúban áll egymással.

Nissan Carlos Ghosn bűügy
Kapcsolódó cikkek