Közélet

Lezárták a nyomozást a Szigeten drogot áruló hollandok ügyében

A két holland 5-től 20 évig terjedő szabadságvesztésre, de akár életfogytig tartó szabadságvesztésre is sújtható.

Lezárta a rendőrség a nyomozást a Sziget fesztiválon drogot áruló két holland fiatal ügyében és jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt javasol ellenük vádemelést az ügyészségnek – jelentették be a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai szerdai sajtótájékoztatójukon.

Obbágy Gábor, az óbudai rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője elmondta: tavaly augusztus 6-án, a fesztivál 0. napján a biztonsági szolgálat őrei vették észre, hogy

a 21 éves és a 22 éves fiatal kábítószert árul. Értesítették a fesztivál rendőri biztosításának parancsnokát, aki rendőröket vezényelt a helyszínre és elfogták a két férfit.

Kérdésre válaszolva megerősítette, hogy az egyik fiatal a bíróság előtt később azt mondta:

a holland nemzeti atlétikai csapat tagja.

Miután átvizsgálták a két fiatal ruháját, a csomagjukat és a sátrukat, további kábítószergyanús anyagok, kis zacskók kerültek elő, de még árlistát is találtak náluk – mondta.

A Budapesti BRFK által közreadott kép a Sziget fesztiválon drogot áruló hollandok ügyében lefoglalt kábítószerről
Forrás: MTI/BRFK

Két kulcsot is lefoglaltak a gyanúsítottaktól. Az egyik egy a fesztivál területén levő értékmegőrzőhöz tartozott, amelyet a biztonsági szolgálat segítségével megtaláltak, ebben jórészt kisméretű rózsaszín tabletták voltak. A másik kulcs egy autóé volt, de akkor még nem tudták a nyomozók, hogy hol található a jármű. A két férfi nem volt együttműködő, nem mondták meg a rendőröknek, hogy hol parkol az autó, ezért a nyomozás a kocsi megtalálására irányult.

A két fiatalt előállították, a kihallgatásuk során nem ismerték be a bűncselekmény elkövetését és érdemben nem tettek vallomást. Ezt követően őrizetbe vették őket.

Sipos Péter, a BRFK felderítő főosztályának vizsgálati osztályvezetője közölte:

a külföldi társhatóságok segítségével – egy nap alatt több négyzetkilométernyi területet átvizsgálva – találták meg a gyanúsítottak autóját, amelyben további kábítószerek voltak.

Obbágy hozzátette, a helyszínre kábítószer-kereső kutyával érkeztek a nyomozók, az autó átvizsgálásakor az előző napon lefoglalt kábítószer mennyiségét jelentősen meghaladó mennyiségű anyagot foglaltak le, zömmel kis műanyag fiolákba csomagolt marihuánás cigarettát.

Forrás: MTI/BRFK

Összességében a két nap alatt 20 kilogramm kábítószert foglaltak le a két fiataltól – összegezte az osztályvezető. Hozzátette: ezek alapján kezdeményezték a gyanúsítottak letartóztatását, amelyet a Budai Központi Kerületi Bíróság augusztus 9-én el is rendelt.

A gyanúsítottak jelenleg is letartóztatásban vannak, velük szemben Magyarországon folytatják le a büntetőeljárást.

Az ügyben kábítószer vizsgálatára vegyész szakértőt, a fiataloktól lefoglalt technikai eszközök vizsgálatára pedig igazságügyi informatikus szakértőt rendeltek ki. Előbbi azt állapította meg, hogy a két fiatalnál kétféle drog volt: többségében marihuána, illetve a kisméretű rózsaszín tabletták MDMA-t tartalmaztak, amely ismertebb nevén ecstasy.

A fesztivál egy napján mintegy 40 ezren vesznek részt, a két holland fiatal minden második embert elláthatta volna droggal.

https://www.youtube.com/watch?v=3c9TTvaCHww#action=share

Beszélt arról is, hogy

a jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem büntetési tétele 5-től 20 évig terjedő szabadságvesztés, de akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható.

Hozzátette: a fiataloktól lefoglalt kábítószer tiszta hatóanyag-tartalma a vegyész szakértő véleménye szerint a jelentős mennyiség alsó határának 51-szerese, ami jól mutatja, hogy kiemelkedő mennyiségről van szó. A két fiataltól összességében 20 ezer adag, a feketepiacon 100 millió forintnyi értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök.

A két fiatalt 2019 novemberében újra kihallgatták, ekkor volt lehetőségük megismerni a szakértői véleményekben foglaltakat. Azokat elfogadták, ugyanakkor továbbra sem ismerték be a kábítószer-kereskedelmet. A nyomozóhatóság ugyanakkor úgy értékelte, hogy a kábítószer-kereskedelem kétséget kizáróan bizonyítást nyert.

Sziget BRFK kábítószer
Kapcsolódó cikkek