Közélet

Libanonba menekült a volt Nissan-vezér

A Japánból elszökött Nissan-vezért, Carlos Ghosnt Libanonban fogadta az államfő – közölte szerdán két forrás, amely közel áll a Japánban pénzügyi visszaélésekkel vádolt üzletemberhez.

A libanoni állampolgársággal is rendelkező Ghosn a hét elején közleményben jelentette be, hogy Libanonban van, de arról nem árult el semmit, hogy miként került oda. Azóta nem közölt semmit. Most a szóban forgó két forrás megerősítette a japán sajtó értesülését, hogy

Ghosn egy magánrepülőgépen jutott ki Japánból, Törökországba ment, majd onnan Libanonba. A nyilatkozók elmondták azt is, hogy a szökést egy biztonsági magáncég szervezte meg.

Egy zenekar Ghosn tokiói lakására ment, látszólag azért, hogy játsszon a karácsonyi partiján. Később az üzletembert egy hangszertokban kicsempészték a lakásból, ahol házi őrizetét töltötte. Ghosnt Libanonban szívélyesen fogadta Michel Aoun államfő, akinek megköszönte az országától kapott támogatást – tették hozzá a névtelen nyilatkozók.

Carlos Ghos
Fotó: AFP

A bejrúti elnöki hivatal sajtósa tagadta, hogy az államfő találkozott volna Ghosnnal. Tisztségviselők a Reuters hírügynökség szerint azt mondták, hogy Ghosn francia útlevéllel, legálisan lépett be az országba, noha a francia, a libanoni és a brazil útlevele is Japánban maradt az ügyvédjeinél. Korábbi jelentések még arról szóltak, hogy francia útlevéllel és valamilyen libanoni okmánnyal lépett be az arab országba.

Stephen Givens jogász, a japán jog szakértője szerint

az eddig ártatlanságát hangoztató Ghosn szökésével egyértelműen bűncselekményt követett el, így már soha nem térhet vissza Japánba úgy, hogy ne kelljen börtönbe mennie. A szakértő szerint Ghosn élete hátralévő részében aligha hagyhatja el Libanont.

A japán hatóságok egy bírósági döntés nyomán lefoglalhatják azt a 1,5 milliárd jent (mintegy négymilliárd forintot), amelyet az üzletember óvadékként helyezett letétbe.

Carlos Ghosnt először 2018 novemberében vették őrizetbe, később szabadon engedték, majd ismét őrizetbe vették. A vád szerint saját anyagi veszteségeit a Nissannal fizetette ki, valamint a cégnek szóló külföldi utalásokat irányított át saját számláira.

Libanonba érkezését bejelentő közleményében arra hivatkozott, hogy azért menekült el Japánból, mert a japán igazságszolgáltatás szerinte elfogult, eleve bűnösnek tekintették és túszul ejtették őt, alapvető emberi jogait semmibe vették.

Nissan Carlos Ghosn Libanon
Kapcsolódó cikkek