Közélet

Tizennégy éves magyar gyerek doppingolt

A Magyar Antidopping Csoport vezetője szerint tavaly 20 magyar sportoló akadt fenn a doppingellenőrzéseken, köztük egy 14 éves gyerek is.

A Magyar Antidopping Csoport (MACS) valamennyi tokiói olimpiai szereplésre esélyes magyar sportolót ellenőrzi, az idén körülbelül 1500 mintavételre kerül sor – mondta a Borsnak Tiszeker Ágnes, a MACS vezetője.

A tavalyi évben összesen húsz magyar sportoló akadt fenn a doppingellenőrzéseken. Volt, aki szintetikus szert, más vérdoppingot vagy növekedési hormont szedett.

Náluk nem lehet azt mondani, hogy véletlenül vagy gondatlanságból kerültek ilyen helyzetbe

– közölte dr. Tiszeker Ágnes. Hozzátette, hogy az ét­rend-kiegészítőből származó stimulánsnál előfordulhat, hogy a doppingvétség nem szándékos, de a húsz esetnek legalább a fele egyértelműen szándékos volt.

Fotó: Shutterstock

A MACS vezetője arról számolt be, hogy

egy 14 éves gyerek is fenn akadt az ellenőrzésen,

véleménye szerint „a gyerek nem magától találta ki, és vette be. Valaki segített neki.” A doppinglabor vezetője elmondta, hogy az ügy a rendőrségre került, és még most is folyik a vizsgálat.

Tiszeker Ágnes az oroszokat érintő ügyről is nyilatkozott, szerinte

még nyitott kérdés, hogy az olimpiáról minden orosz sportolót kizárnának e, tekintve, hogy az oroszok megfellebbezték a döntést a Lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróságon.

Annyi viszont biztos, hogy a már több pozitív mintát produkáló sportágak számíthatnak a legsúlyosabb ítéletre

MACS Tiszeker Ágnes dopping
Kapcsolódó cikkek