Bűnözők milliókat fizettek NAV-osoknak és egy ügyésznek is
A pénzért cserébe a csoport tagjai hatósági „védelmet” ígértek és bűnügyi információkat adtak ki.
MTI
2020.02.06, 12:09
Megosztom a cikket
Bűnszervezetben, az előnyért hivatali kötelességét megszegve, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a Központi Nyomozó Főügyészség 14 ember – köztük egy volt ügyész és három egykori pénzügyőr – ellen a Debreceni Törvényszékre – közölte a főügyészség vezetője.
A bűnszervezet tízmilliós nagyságrendű összegeket fizettek egy csoportnak, amelynek tagja volt három, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) regionális bűnügyi igazgatóságának – részben vezető beosztású – hivatásos állományú tagja, egy járási ügyészségi ügyész és egy ügyvéd.
Fotó: VG / Vémi Zoltán (illusztráció)
A pénzért cserébe a csoport tagjai hatósági „védelmet” ígértek és bűnügyi információkat adtak ki az arra jogosulatlanoknak azért, hogy mentesítsék őket a büntetőeljárástól vagy cselekményüket enyhébben bírálják el.
A volt ügyész és pénzügyőr vádlottak – akik korábban letartóztatásban voltak – az eljárás során nem tettek vallomást, hivatásos jogviszonyuk megszűnt, jelenleg valamennyien szabadlábon védekeznek – tette hozzá a főügyész.
Az ügy további vádlottjai a bűnügyi információkat megvásárló emberek és két, befolyással üzérkedő ügyvéd.
A vesztegetést elkövető volt hivatásos állományú vádlottak terhére rótt legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tételének felső határa – a bűnszervezetre és a halmazati büntetési szabályokra is figyelemmel – huszonnégy év – tartalmazza a közlemény.
Az ügyészség korábbi közleményében azt írta: a pénzügyőrököt és a helyi ügyészségi ügyészt 2017. június 27-én vették őrizetbe, akkor panaszt nyújtottak be a gyanúsításuk ellen.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.