BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kormány megszólalt a Toldy gimnázium karanténba került diákja ügyében

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Toldy Ferenc Gimnázium egyik diákja csütörtök délelőtt tudta meg, hogy édesanyját koronavírussal diagnosztizálták.

Az Index információ szerint a Toldy Ferenc Gimnáziumba jár az egyik koronavírussal fertőzött nő gyereke. A portál szerint az alábbi levelet küldte a budapesti Toldy gimnázium igazgatója, Porogi András péntek reggel a szülőknek:

„Tájékoztatom Önöket, hogy gimnáziumunk egyik tanulójának közeli hozzátartozójánál tegnap koronavírus fertőzést diagnosztizáltak. A tanuló elhagyta az iskolát, az illetékes szervek vizsgálják a fertőzés körülményeit, amiként a beteg hozzátartozóit is.

Nincs arról tudomásunk, hogy az érintett tanuló vagy bármely toldys tanuló vagy dolgozó fertőzött lenne; amiként az ország egyetlen iskolájában sincs még egyetlen igazolt tanulói megbetegedés sem.”

Forrás: MTVA/MTI

Az ügyben az ATV Híradója megkereste a Kormányzati Tájékoztatási Központot (KTK), amely válaszában közölte, hogy valóban a Toldyról van szó. A KTK azt írja, hogy az illetékes tisztifőorvos csütörtökön már intézkedett, a szoros kapcsolatnak számító gyermek esetében a szükséges eljárást megtette, a gyermek 14 napos járványügyi megfigyelése a Dél-Pesti Centrumkórházban elkezdődött, a gyermek egyébként tünetmentes.

A gimnázium egyéb látogatói (pl. diákok, tanárok) tekintetében semmilyen járványügyi intézkedés nem vált szükségessé

– közölte a tájékoztatási központ.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.