Közélet

Közel százezren jelentkeztek középfokú intézménybe

Azok számára, akik az általános felvételi eljárásban esetleg nem jutottak be középfokú iskolába, 2020. május 11-én rendkívüli felvételi kezdődik.

Idén több mint 97 ezer tanuló:

  • 83 775 nyolcadik,
  • 7 854 hatodik
  • és 5 443 negyedik évfolyamos diák
  • felvételizett középfokú nevelési-oktatási intézménybe – írja közleményében az Oktatási Hivatal.

    Az általános középfokú felvételi eljárásban a nyolcadikosok 96,3 százaléka (80 684 fő) nyert felvételt valamely középfokú iskolába. A felvettek 75,1 százaléka (60 560 fő) az első helyen, 92,8 százaléka (74 878 fő) pedig az első három helyen megjelölt területek egyikén folytathatja tanulmányait. A tanulók 35,8 százaléka (28 860 fő) gimnáziumi, 42,1 százaléka (33 971 fő) szakgimnáziumi (technikumi), 20,3 százaléka (16 409 fő) szakközépiskolai (szakképző iskolai), 1,4 százaléka (1 157 fő) szakiskolai, 0,4 százaléka (287 fő) pedig készségfejlesztő iskolai tanulmányi területre jutott be.

    Fotó: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij

    A 6 évfolyamos gimnáziumba felvételt nyert tanulók száma 4 644, közülük 3 961 főt (85,3 százalék) az általa elsőnek megjelölt helyre vettek fel. 8 évfolyamos gimnáziumba 3 165 fő jutott be, közülük 2 798 fő (88,4 százalék) tanulhat tovább az elsőnek megjelölt helyen.

    A középiskolák április 30-ig értesítették a tanulókat jelentkezésük elfogadásáról vagy elutasításáról; ezzel véget ért a középfokú felvételi eljárás általános szakasza.

    Azok számára, akik az általános felvételi eljárásban esetleg nem jutottak be középfokú iskolába, 2020. május 11-én rendkívüli felvételi kezdődik.

    Az Oktatási Hivatal várhatóan május első felében teszi közzé honlapján, az oktatas.hu-n a rendkívüli felvételi eljárást megszervező nevelési-oktatási intézmények listáját. Az érintett 3 091 diák (az általános eljárásban résztvevők 3,7 százaléka) a rendkívüli felvételire közvetlenül a középiskolákban jelentkezhet.

    felvételi középfokú intézmény oktatási hivatal
    Kapcsolódó cikkek